Ami fontos
Az egyetem befejezése óta terveztem már újra belevágni a blagírásba, de mégis helyette mindenféle egyébre forgácsoltam el az időmet. Talán azért is, mert nem megy eléggé a spontán írás. A beszéd még jobban, mert amit kimond az ember azon nem lehet változtatni, írásnál meg a perfekcionizmusom mindig megakaszt, és néhány rövidke mondatot is képes vagyok sokáig szerkesztgetni. Erről le akarok szokni, mert minden formában meg akarom tanulni hatékonyabban kifejezni magam, mert úgy érzem fontos mondanivalóm is van.
És ez a másik ok, ami miatt féltem elkezdeni írni: olyan dolgokról akarok szólni, amiket nagyon fontosnak érzek. Arról, hogy hogyan lehet felépíteni egy saját magunk és egész emberi és nem-emberi környezetünk számára is boldogabb, egészségesebb, és fenntartható életmódot. Nem mintha én már mindent tudnék erről a rendkívül szerteágazó a témáról, sőt, nagy utat kell még bejárnom. És így persze elsősorban nem is írni akarok, hanem úgy élni, hogy az általam igazán fontosnak érzett célokat a mindennapjaimba is beépítem. És bármennyire vágyok erre, félek is ettől.
Sokat tengettem már úgy az életem, mintha semmi nem lenne fontos. “Úgyis meghalunk egyszer. Úgyis önmaga kiirtása felé tart az emberiség. Nem mindegy, hogy most mit kezdek az életemmel?” Ha nem is fogalmaztam meg magamban gyakran ezeket a mondatokat, valami hasonló általános érzés vezérelhetett. 21 éves korom körül ért néhány olyan sokkhatás, aminek hatására nem tudtam tovább fenntartani a kényelmes (bár nagyon-nagyon magányos) burkomat. Másfél évig voltam elég mély depressziós, mert végre több dolgot is nagyon fontosnak kezdtem érezni, de tehetetlennek éreztem magam többféle téren is. Lassacskán kilábaltam, ebben sok beszélgetés, régi és új barát is segített, mégha gyakran azonnal nem is látszott az eredmény. Meg talán az antidepresszáns is megtette a hatását: könnyebben lettem tőle újra közömbös…
Most nyáron leálltam a bogyókról. Majdnem egy hónapig elég kába voltam a leszokástól, de a mélabúnak semmi nyoma nem volt. Viszont mintha újra kinyílt volna a világ, jobban képes vagyok átérezni mindent. És tudom, hogy nincs visszaút az életemben. Úgy akarok élni, hogy az életem fontosnak érezzem, hogy segítsek, szebbítsek.
A mai globális domináns kultúra a valaha létező legpusztítóbb és legerőszakosabb. Vezetőit valószínűleg nem érdekli, hogy a Földet fokozatosan lakhatatlanná tesszük az emberi faj (és milliónyi másik) számára. A legtöbb embert viszont szerintem valahol mélyen igenis nyomasztja, hogy mennyi szennyet hagyunk gyermekeinkre, és mit művelünk emberi és nem-emberi szomszédainkkal. Csak ezekkel a dolgokkal foglalkozni ijesztő, így legtöbben nem is tesszük: helyette itt van az ipari civilizáció által felépített szemfényvesztő színjáték. “Fogyassz, szórakozz, engedelmeskedj, hallgass!” Rengetegen nem képesek elfojtani szenvedéseiket, de hangjuk elveszik a reklámok zajában. Aki megtöri a tabut, és felszólal jelenlegi társadalmunk önpusztító abszurditása ellen, gyakran reflexből lenézik, csak hogy ne kelljen szembenézni az üzenetei tartalmával.
Én hiszek abban, hogy létezik más út. Csak nem lehet egyik pillanatról a másikra rátérni. Nagyrészt a perfekcionizmusom tartotta fenn sokáig a hangulatom erős ingadozásait: ha volt valami tervem, teljes erővel vetettem bele magam, de gyorsan rájöttem, hogy nagyon nem tudok megfelelni a saját magam iránti irreális elvárásaimnak, és gyorsan újra a padlón találtam magam. Remélem soha többet nem fogom megismételni ezt a mintát.
Huh, ma is túl sokat ültem a gép előtt, ideje szünetet tartanom holnapig.
11 Responses to “Ami fontos”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
-
Legfrissebb
Lényeg
Legutóbbi hozzászólások
Facebook közösség
Zöld blogháló
- A természet törvénye
- Aftermodern
- Alapok blog
- Almaleves
- Befektetések, energia, életmód
- BeGreeny
- Bioetika blog
- Biokémia blog
- Birtalan Balázs naplója
- CsoCsodalom
- Dolgaink – Meszlényi Atilla blogja
- Évkerék Ökotanya
- Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport
- Független média központ
- Gaia Education tapasztalataink Findhornban
- Greenr – A zöld objektív
- Kéknek lenni zöld
- Kert és Lélek
- Kiszivárgott – olaj és klíma
- Klíma MA. És holnap?
- Környezetblog
- Lehet Más a Világ
- Mikron – Egy kicsi tudomány
- Mindent bele, ami emberi!
- Nyakunkon az Olajcsúcs
- Permakultúra fotóblog
- Permakultúra praktikák
- Szilvi világa
- Sztefanó blogja
- Tibor bá blogja
- Tudatos lét
- Üzenet a hegyről
- Védegylet
- Wétiko – Endrédy Tibor blogja
- Zöld film
- Zöld-ség
- Zsé Zöld blogja
Címkék
ajánló akció arany autó civilizáció Diamond Einstein előadás emberiség Farnish fénycső holokausztok interjú iskola Jensen Joanna Macy Keyes klíma kurzus képregény könyvem körforgás Laing Lázár Ervin mezőgazdaság műanyag olajcsúcs premisszák pszichológia pénz reakció Roszak szatíra szén találkozó Tanács utópia világnézet Vonnegut Zöld blogháló álzöld élet én óceán ökopszichológiaArchívum
- 2011. / december
- 2011. / november
- 2011. / október
- 2011. / július
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / február
- 2010. / szeptember
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
Feldmár olvasása segített a leszokásban? Nagyon örülök hogy sikerült! Mennyi könyve van meg? Vagy előadások és videók? Ha gondolod elküldhetek másolatokat postán! Régen én is depressziós voltam, főleg miután egyhuzamban elolvastam a tudatállapotok szivárványát. Na az betett! Azóta ami a neten fellelhető azt begyűjtöm tőle.
Üdv! Péter
Feldmártól tényleg sokat tanultam, meg az ő mesterétől R.D. Laingtől is, akitől még teljes könyvet ugyan nem olvastam, de idézetet, töredéket rengeteget. Feldmártól a Szégyen és Szeretet című, 3 előadását tartalmazó kis könyvet szeretem nagyon, bár az nincs meg a neten, és hát terjedelméhez képest elég drága (2 óra alatt kiolvasható, és az is csak azért annyi, mert sokat elmereng rajta az ember), de nagyon megéri. A tudatállapotok szivárványa tényleg döbbenetes, de számomra kisebb személyes hatású könyv.
Bár intellektuálisan ezt korábban is sejtettem, de érzelmileg lenyelni mégis nehéz falat.
De az a szerző, akinek a könyvei úgy érzem legtöbbet segítettek: Derrick Jensen. Bár könyvei egyáltalán nem vidámak, hanem sorba bemutatják civilizációnk múltjának és jelenének megannyi kegyetlenségét, pont ez tudta bennem megerősíteni az érzést, hogy “nem én vagyok őrült, a kultúránk az”.
És egy kis vallomás: kb. egy éve cigizek néha, bár keveset és nem is minden nap, és több hetes szüneteket is jónéhányszor tartottam. Tudom, hogy mennyi minden szól ellene, de kicsit nyomottabb hangulatban még szükségét érzem valami méregnek… Fura módon, amikor antidepresszánst nagyobb dózisban szedtem, akkor a cigihiány százszor jobban megviselt, ténylegesen depressziós hangulatba kerültem tőle. Most csak legfeljebb aluszékonyabb vagyok akkor, ha nem szívok. De a napokban elkezdtem újra komolyabban venni, hogy minden nap mozogjak egy rendesebbet, és igyekszem, hogy ennek a méreg-mankónak se érezzem szükségét. Ezt a bekezdést most még nem tudom igazán őszintén és pozitívan lezárni, de majd egyszer…
Kedves András!
Először is a tetszésemet nyilvánítanám ehhez az oldalhoz. A technikai dolgokhoz nem értek, inkább a tartalom ami megfogott.Végig olvastam az írásokat és nagyon érdekesek, komolyak,valamint igencsak meglepőek számomra. Elsősorban, mert hasonló gondolataim, gondjaim és érzéseim vannak, mint neked.
Az önkifejezés nekem is nehezen megy,amit magam se tudom pontosan mivel magyarázhatnék. Nem tudok jól írni és a beszédben elég félénk vagyok.Ezeken változtatni akarok, mert elengedhetetlennek tartom ahhoz, hogy boldoguljak az életben. Nem akarom minden gondolatomat visszafojtani, csak mert nem tudom kinyilvánítani megfelelően a mondanivalómat.
Amúgy szerintem te ügyesen fogalmazol.
Depressziós vagyok én is,s bár a világon az emberek nagy százaléka szenved ebben a betegségben és a jövőben még többen fognak, meglepett, hogy te is. Sőt még antidepresszánsokat is szedtél.
Szinte állandóan idegeskedek: széthullott család, januári államvizsga, nyelv vizsgát kellene tennem, nem találok munkát, nincs egy vasam se, másokon élősködök, kilátástalan a jövőm stb…..és feleljek meg a társadalom elvárásinak, miközben tudom róla, hogy egy nagy szar az egész. Minél többet tudok meg az emberiségről,annál valószínűbbnek tartom, hogy nem fogok az életemben boldog lenni. Ölnek, manipulálnak, hazudnak, önnön céljaik érdekében mindenre képesek. “Az ember a Földnek orcáján allergiafolt”. Nem akarok ilyen lenni, sem a részesévé válni. Próbálok túllépni és valami pajzsot húzva magamra védekezni a világ mocska ellen. Reménykedek is, bár azt hiszem tényleg az a legjobb ha a tettek mezejére lép az ember, nem vár a csodára, hanem változtat.
“Ha akarsz valamit az életben, akkor tegyél is érte.”
Egyetem: Környezettudományi szakon(természetvédelem szakirány) tanultam, a kurzusokat teljesítettem, meg kell írnom a szakdolgozatot és vizsgázni. Az ökológia mellé pártoltam. Gyerekkorom óta a biológia és a természetvédelem vonzott. Most lesz egy ilyen végzettségem, de nem vagyok biztos, h ebben az országban, ebben a régióban tudom hasznosítani ezt a képzettséget. Mást nem akarok csinálni, úgy érzem erre születtem.
Az ökológia helyzete nem valami fényes itthon, pedig sokkal több figyelmet kellene fordítani erre a tudományra, de ebbe most nem akarok belemenni.
Egyelőre próbálok kitartó lenni: gyűjtöm az ötleteket, felvázolom a lehetőségeket, az apróbb örömökből táplálkozni és így megtalálni a helyes utat. Úgy gondolom leginkább magamra vagyok utalva, egyedül kell megpróbálnom talpra állni, de ehhez elengedhetetlen mások segítsége. A másokon a jó barátokat értem.
Lehet megyek erre a körbeülős, beszélgetős gyakorlatra, de egy kicsit elfogult vagyok magammal kapcsolatban nem hiszem, hogy tudnék őszintén beszélni a legmélyebb érzéseimről v. csak a sima gondolataimról, olyanoknak akiket nem is ismerek és annak tudatában, hogy az emberek mindig hazudnak, meghallgatni másokat és ebből levonni következtetéseket vagy tanácsot adni.
Végül is sikerült néhány mondatot idepötyögni (remélem nem üres locsogás),pedig nem akartam és lehet nem itt kellett volna hozzászólnom és ilyeneket írdogálni, de nekem most “ezt dobta a gép”.
Amúgy a cigivel vigyázz. Eleinte én is csak pár szálat és keveset szívtam, nagy kihagyásokkal, aztán bulikban ital mellé, mindig jól jött és jön. Mostanság meg napi 1-2 szál kisebb, max. 1 napi szünettel, de ha ideges leszek v. alkoholt iszok, akkor meggondolás nélkül rágyújtok azonnal.
Inkább sportolj, mozogj. Évek óta győzködöm magam, h heti rendszerességgel mozogjak valamit, de elkezdem és abba marad. Utálom magam, ilyen gyenge vagyok.Pedig régen fociztam.
No most már abbahagyom!
Sikeres munkát!
üdv: Enci
Kedves Enci!
Köszönöm, hogy írtál, és a bátorító szavakat!
Én nem lepődöm meg, ha bárki mélyebb érzésű ember azt mondja, hogy depressziós, vagy volt. Az viszont még mindig zavarni tud, hogy ezt az állapotot oly gyakran betegségnek titulálják. Egyrészről tökéletesen megértem: én se tudtam nem betegnek érezni magam, amikor oly gyakran szokatlan, így ijesztő, és fájdalmas tudatállapotokba kerültem. Másfelől a “betegség” szó számomra azt sugallja, hogy ez egyetlen különálló agyhoz/pszichéhez tartozó probléma. A depressziót betegségnek nevezni csak akkor érzem jogosnak, ha mellé kimondjuk: az egész civilizációnk beteg. Sőt ekkor is az egyéni depresszió már nem annyira betegség, mint tünet: szerintem nem csoda, ha valaki nyomorultul érzi magát egy pusztuló világban és mély tagadásban lévő társadalomban, ahol mindenféle felszínes, és gyakran unalmas tevékenységet kell végeznie az elismerésért, vagy akár az életbenmaradásért.
Többek között Daniel Quinn tanított meg arra (a “B története” című könyvét nagyon ajánlom), hogy: ez a kultúra nem az emberiség. Csak egy a valaha létezett sokezernyi emberi kultúrából, ami agresszivitásával, rövidlátó kapzsisága által vezérelve beterítette majdnem az egész bolygót. A domináns kultúra az embereket izolálja egymástól, és végsősoron a hazugságot és manipulálást jutalmazza, bár csak felszínesen: pénzzel és hatalommal (de a kettő lényegében ugyanaz), ami ugyan az életben elnyerhető legnagyobb jutalomnak van beállítva, de csak azért tűnhet sokaknak így mert fogalmuk sincs mit vesztettek… És szerintem egy depressziósnak sokkal jobb esélye van, hogy elinduljon az úton mélyebb értelmet teremteni az életében, mint sok “sikeres” embernek, akik gyakran csak álboldogok, és igazából elfásulnak.
Olyan közösségeket kell teremteni, ahol képességeinkkel egymást szolgálhatjuk, és nem a pénzrendszert. Ezen is dolgozni akarok, és szerencsére nem vagyok egyedül. Még sok egyéb dolgot említhetnék, de nem akarom összecsapni a gondolataimat, majd fokozatosan megpróbálom kifejteni itt a blagon is.
Addig meg sok sikert és kitartást neked is!
András
Szia András!
Láttam, hogy végre újra él az oldalad (blag???), hát gondoltam, beköszönök. Szóba került a depresszió, és úgy látszik erről mindig ez az idézet jut eszembe:
Minden jót kívánok!
(Csak még egy apró technikai megjegyzés: a nyitó idézőjel ilyen: „ [Unicode: 8222, 0x201e])
Üdv újra!
Az idézethez annyit, hogy elgondolkodtató, de csak egy töredék. Én úgy fogalmaznám, hogy a világ fájdalmát átérezni fontos és nemes feladat, de ebből nem következik egyenes úton a depresszió, csak ha a tehetetlenség érzésével párosul. És szerintem a tehetetlenségünk illúzióját lerázni ugyanilyen fontos feladat.
Az idézőjeleket pedig a WordPress alapból az angol tipográfia szabályai szerint formázza be, de köszi, hogy szóltál, majd próbálom megoldani valahogy, bár szerintem nem zavaró. (Igaz, hogy én többet olvasok angolul, mint magyarul, így lehet, hogy emiatt is keverem néha az ilyen apróságokat.)
Minden jót neked is!
Ja, és azért blag, hogy egy kicsit szokatlanabb legyen. Valamint: http://xkcd.com/148/
Kedves Jand!
Próbáltam megnézni, hogy ki is vagy valójában. (Most csatlakoztam a zöld blogháló-hoz). Megnéztem azt is, amit a többiek válaszoltak.
Az írásaid nagyon jók, nekem nagyon tetszik a szép fogalmazásod (ehhez meg sok idő kell). Ez most nekem a 2 gyerkőc mellett nincs, ezért az oldal is kicsit szedett-vedett, de hajt a közlési vágy, hogy egy értékesebb világ felé haladjunk.
Mindenkinek ajánlom az oldalamra feltett Dalai Láma könyvet, illetve nemsokára felteszek egy Teréz anyáról szólót is.
Sosem érdekelt (ellentétben szüleimmel) a külvilág és a társadalom ítélete, saját magunkban kell megtalálni az értéket, erre jó az első könyv.
A második pedig arra, hogy ne légy lusta tenni.
Bár hetek óta nem alszom (gyerekeim felváltva betegek), hajt a belső késztetés, hogy mindenkivel megosszam azokat az élményeket, érzéseket, gondolatokat, amelyek mások hasznára, mindannyiuk javára válhatnak.
Az élet folyamatos keresés és én is sokszor, sok mindenben találtam meg önmagam, aztán találtam új célokat eszméket. Ez élteti az embert!
Én is vagyok depressziós, sokszor volt is rá okom, de aztán mindig pofon vágtam magam képzeletben és azt mondtam, hogy saját magamnak kell kihúzni magamat a csávából és ez eddig sikerült is.
Mindenkinek kívánom a legteljesebb önmegvalósítást!
Kedves Szilvi!
Olvasgattam én is a blogodat, és tetszett! És köszönöm a bátorítást!
Hogy ki vagyok: itt azt hiszem nem használtam még a teljes nevem, bár a klubhonlapon (www.titokklub.org) igen, de természetesen nem titok: Jankó András, szegedi lakos, 25 éves matematikus doktorandusz hallgató. Illetve ez is vagyok, de azt is mondhatnám, hogy az vagyok, amiről írok.
További sok erőt kívánok, hogy kihúzd magad mindig, mert hát az éltető erők keresése mellett néha sajnos el is veszik az ember. De gyakran pont a nehézségek adnak olyan tanulságokat, amelyekre egy könnyű úton nem biztos, hogy rábukkantál volna.
Üdv!
András
Most sajnos van egy nehézségem, amelyet úgy érzem nem tudok legyőzni. Minél több információt találok Nálad és a Többieknél, annál inkább nem megy.
A pofonokat most nem én osztom magamnak, hanem a mai világ adja és nem tudok felállni tőlük, mert gyorsan jön az egyik a másik után és olyan mennyiségben, hogy ezek mellett eltörpülnek a mindennapi élet apró kis gondjai. Bár még nem érintenek olyan közvetlenül mint ezek, mégis sokkal mélyebben.
Néha sírok. Sok mindenért, ami felesleges és értelmetlen szenvedést okoz a világon. Azon is, hogy nem tudom gyermekeimet meg tudom e menteni. Előre kisírom a könnyeket, hogy ez megerősítsen, hogy majd elviselhessem. Készülök.
Nem vagyok tőle depressziós, nincs miért. Én már az elfogadás fázisában járok a megváltoztathatatlan tényeket illetően.
Egyetlen dolgot tudok, ami erőt ad: küzdeni fogok a végsőkig. Hogy ez mikor, hol, hogyan történik, már nem lényeges. Ezt legalább még szabadon és tudatosan döntöttem el. Aztán talán már csak a sodródás jön.
Azért írom ezt, mert tudom, hogy Te, Ti megértetek és talán nem mosolyogtok meg ezért a vallomásért.
Természetesen nem mosolyoglak meg, inkább mosolyognék rád, mert az én szívemből is írtál. Én is gyakran azt kívánom, hogy bárcsak ne kéne erről beszélnem és írnom, amiről teszem, mert nem lenne rá szükség. És így is gyakran őrlődök magamban, mert tudom, hogy a vakság a legkényelmesebb állapot, de úgy látom, aki innen elmozdult, annak már nincs visszaút. Van-e jogom kimozdítani innen az embereket, ha tudom, hogy az előre vezető úton sajnos sok szenvedésen is át kell kelni? Jó lenne, ha ismernék egy könnyebb kerülőt, de se saját tapasztalatomból, se máséból nem sikerült találnom. Amikor aktivista körökben megemlítettem a depressziós időszakomat, lényegében kivétel nélkül együttérző bólogatásokat kaptam válaszként. De pont ez ad erőt ahhoz, hogy támpontokat próbáljak adni az úthoz, amit mindenkinek magának kell bejárnia, hogy így talán kevesebb ember vesszen el a mélyben.
Egy másik régebbi fordításomat is ajánlom, egy buddhista mélyökológus/pszichológus nő cikkét:
http://kornyklub.jand.info/Cikkek/Forditasok/a-koernyezeti-ketsegbeesettseg-feldolgozasa.html
Köszönöm! Én is küldök egyet, egyrészt Neked, ezért a jó fordításért is és mindenkinek, mert a mosoly gyógyít:)
Az én átfordulásom is teljesen ezen minta szerint történt, nehezemre esett elhinni, idő kellett a feldolgozáshoz és most szerencsére már a kinyílás fázisában tartok. A nehézség most tényleg az, hogy ezt másoknak is át tudjam adni, és ez időbe telik, hiszen ezen a folyamaton nekik is át kell esniük. Én is rosszul érzem magam, már majdnem mint egy rábeszélőgép,hálózatépítő (tulajdonképpen tényleg az) holott csak azt szeretném, hogy jobb legyen, de mostanában ez is gyanús az embereknek.
A folyamat lassúsága miatt tartom fontosnak, hogy minél előbb, minél több ember jusson folyamatosan információhoz. Fontos lenne, hogy azok is, akik nem tudnak róla , nem érjük el őket az információkkal valahogy elérhetőek legyenek. Ezért fontos a Te munkásságod is, a tanítás, amely egyszerre több embert tud elérni és folymatos.
Ezért írtam oldalamon, hogy kellene valami jó kis megmozdulás, amelyre felfigyel a média. Ha még nem olvastad kukkantsd meg oldalamon ezeket: Küldetéstudat – Világháló- Emberháló- Mentőháló,Zöld blogháló – Igeeen! Most jut eszembe, hogy ajánlanék segítséget is, ha esetleg van rá szükség, mondjuk kommunikáció területen, adatok keresésében, vagy amiben tudok, amennyire erőmből telik és ha nem Neked, akkor másokat is ajánlhatsz. Így Biztosan Te és mások is sok mindent ismertek, de talán tudok én is néhány újdonságot nyújtani. Kerestél filmeket is, ha jól emlékszem. A filmajánlóban van egy pár, de a a Consuming Kids- et külön említeném most, ha még nem ismernéd, mert szerintem nagyon érinti a Te hallgatóságodat is. No jó, most már túl sokat írtam:)