szeptember, 2009
Tanács – bevezető
Szeretnék összehozni egy csapatot, akikkel közösen tanulhatunk az Életről: őszinteséget, érzelmeink és gondolataink tömör és mély kifejezését, odafigyelést, együttérzést, spontaneitást, magabiztosságot. Szeretnék összehívni egy Tanácsot, amelynek egyetlen és legfontosabb célja az, hogy minden résztvevő jobban megtalálja, hogy mik is az igazi vágyai az életben, és ösztönözzük és segítsük egymást, hogy az ehhez vezető utat mindennapi [...]
Egyetem
Ma (újra) beiratkozom az egyetemre, matematikus PhD-re (algebra tanszék). Addig is távol maradok a tágabb “munkaerőpiactól” – már a szótól is kiráz a hideg, nem tudom elképzelni, hogy például pénzügyi elemző matematikusként dolgozzak. Amivel eddig elsősorban foglalkoztam, az algoritmusoptimalizálás és bonyolultságelmélet, de a számítógépekben nem látok nagy jövőt. Technológia ide vagy oda, a mikroelektronikához szükséges [...]
Két rövid cikk
az index.hu-ról, egy-egy bekezdést bemásolok: A világ negyede megérzi a sarkvidéki jég olvadását (link) A dokumentum összeállításához felkért tudósok szerint 2100-ig 1,2 méterrel emelkednek a világtengerek az északi-sarki jég és a grönlandi, valamint nyugat-antarktiszi jégtakaró olvadása miatt. Ez jóval több mint amennyit korábban prognosztizáltak. A tengerszin-emelkedés következtében a partvidékek víz alá kerülnek, ez a világ [...]
Miért nem vagyunk kapcsolatban a valósággal?
Keith Farnish “Time’s Up!” (Lejárt az idő) című könyvében összeírt egy tízes listát arról, hogy mik a fő okai, ami miatt a domináns kultúra emberei a valóságtól elszakadva élnek. Ezeket a társadalom vezetői eszközként használják, hogy a jelenlegi struktúrát fenntarthassák. Egy: Jutalmazz, ha jó fogyasztók vagyunk Elég körülnézni a minket körülvevő reklámáradatban: mennyiféle boldogságot ígérget [...]
Szemétszedés
Szeptember 1.-jén (tegnap) 8 órától a Tisza-parton a Délmagyarország és a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. szervezésében takarítási akció. Elvileg közel százan jelentkeztek előre, és körülbelül 50-en jelentek meg. Én nem voltam ott. Bár azt mondtam magamnak, hogy jó lenne menni, egyszerűen átaludtam, és csak délután jutott eszembe… Feldmár Andrástól olvastam, hogy olyan nincs, hogy valaki akar [...]
