Sok kicsi sokra megy?
Sok kicsi sokra megy – halljuk oly gyakran, a legtöbb környezetvédő szervezet által a klímaváltozás és egyéb káros folyamatok megfékezésére irányuló tanácsok teljes mértékben erre a dogmaként kezelt elvre alapoznak. Ha még nem gondolkodtál el róla, valószínűleg furcsának is tűnhet, hogy miért is kötök bele egy ilyen “nyilvánvaló” dologba.
Sok kicsi sokra megy: igaz, amennyiben a külön hatások lineárisan összeadódnak, vagy akár még fel is erősítik egymást. Azonban ez messze nem az egyetlen lehetőség: egy komplex rendszerben egy egyedi hatás végeredménye a rendszer működésére nagyon sokféle lehet, akár ellentétes is. Erre egy ismert gazdasági példa: egy Jevons nevű angol közgazdász 1865-ben “A szén-kérdés” (The Coal Question) című könyvében feltette a kérdést: “Bölcs dolog-e engedni, hogy az országunk kereskedelme túllépje azt a szintet, ami hosszútávon fenntartható?” Megfigyelései és előrejelzései között szerepelt, hogy az ország szénkitermelése szükségszerűen elér egy csúcsot, ami után külső forrásoktól válik függővé. Rávilágított arra, hogy a szén felhasználásának hatalmas hatása van a populációnövekedésre, és ahogy a rendelkezésre álló szén mennyisége csökkenni kezd, annak tragikus hatása lehet. És ami a témánkhoz legjobban kötődik: egy innováció, amely a felhasznált energiát hatékonyabbá teszi, nem biztos hogy az összfogyasztás csökkenéséhez vezet, sőt gyakran épp a növekedéséhez. A szóban forgó innováció James Watt gőzgépe, amely sokkal hatékonyabb volt Thomas Newcomen korábbi modelljénél. Így a gőzgépnek rengeteg új felhasználási területet tudtak találni, ami korábban nem érte meg, tehát az igény nőtt, és a bányászatban is sokat segítettek az új technológiák.
“Be kell látnunk, hogy amit ma meg tudunk csinálni, holnap már nem feltétlenül fogjuk tudni” – szólt Jevons tanácsa. Mind tudjuk, hogy mi történt. Az Egyesült Királyság szénkitermelése 1913-ban tetőzött, és az USA vette át a világ vezető energiatermelőjének szerepét. Az egész világra összesítve a fosszilis energiák felhasználásának exponenciális növekedése viszont a 70-es évekig folytatódott, száz év alatt 35-szörösére, ami évi 3,6%-os növekedést jelent, miközben a világ népessége a háromszorosára nőtt. Onnantól kezdve a termelés átlagos évi növekedése visszaesett évi 2,1% körülire.
Nem folytatom tovább a statisztikák sorolását. Az elmúlt másfél évszázad során a technológiánk rengeteget változott, és minden egyes adott felhasználási területre nézve sokkal hatékonyabbá vált. Mégsem keletkezett “felesleg energia”, és nem csökkent a teljes kitermelés: az előbb említett tényezők – az új felhasználási módok és a népesség növekedése – minden rendelkezésre álló energiát felemésztettek. Mindezek fényében: hihető, hogy az fogja megváltani a világot, ha energiatakarékos izzókat használunk és kevesebbet vezetünk?
Ha az emberiség a teljes élővilágra gyakorolt káros hatását csökkenteni szeretnénk (erre pedig tiszta önérdekből is szükségünk van), érdemes megvizsgálni, hogy az hogyan épül fel. Ehhez egy gondolatkísérletben vigyük végig, hogy különböző méretű csoportok/társadalmak mekkora összesített kárt képesek okozni.
Induljunk egyetlen embertől: egy remete egy erdő közepén. Nincsenek meg az eszközei és ereje, hogy nagy fákat kivágjon és feldolgozzon. Épít magának egy kis vályogkunyhót,földből, levelekből és faágakból. Vadászik, de ő csak az erdő egyetlen csúcsragadozója a sok közül, és ha zsákmányát nem is fogyasztja el teljes egészében, a maradék az erdő nagyobb dögevőit, és milliónyi aprócska élőlényt táplál. Minden eszköz és anyag amit felhasznál, a természet körforgásának része. És nem épít atombombát.
Egy törzs, önelálló falu: akár letelepedve élnek, akár nomádként egy útvonalon járnak körbe-körbe generációk óta, nincsenek meg az eszközeik, hogy nagy kárt tegyenek egy tájban, sőt, nagyon egyértelműen ellenérdekeltek is ebben. Nem kell mindenkinek vadászni, egyszerre egy nagyobb testű zsákmány ellátja élelemmel az egész törzset. Így egy százfős törzs környezeti hatása még kisebb is lehet, mint száz remetéé. És ők sem építenek atombombát.
A civilizációk megjelenésével és népesebbé válásával egyre nagyobb társadalmi szintkülönbségek jelennek meg. A vezetők sokezer embert irányíthatnak céljaik megvalósításához. Piramisok épülnek: nem az emberi nagyság tanúsítványai, hanem a rabszolgaságé és elnyomásé. Mert jókedvében senki nem áll neki tíztonnás köveket görgetni.
Ahogy a civilizáció meghódította az utolsó kontinenseket is, az egész világ a “gazdagok és hatalmasok” játszótere lett. Olyan tájak kiaknázására adhatnak parancsot, ahol soha nem jártak, és valószínűleg nem is szándékoznak. Mindeközben eszközöket készítettünk, amelyekkel eszközöket készítettünk, amelyekkel eszközöket készítettünk, és így tovább: megmászva egy olyan technológiai létrát, amelyen mindig egy fokkal feljebb lépve az előző “elavult” létrafokot kirúgjuk magunk alól. De tovább mászunk és mászunk egyre feljebb, remélve, hogy eljutunk egyszer valami szebb helyre, mert most valahogy sose az igazi. Lenézni meg már réges-rég nem merünk.
Az eszközeink által a világra való hatásunk sokkal nagyobb, mint egy remete hatása megszorozva hat és félmilliárddal. Nem egyszerűen összeadódnak az egyes emberek igényeinek és lehetőségeinek következményei. És ha természeti károkról beszélünk, az egész gyakran sokkal több, mint a részek összege, amint egy fának is elég a gyökereit elvágni, hogy kidőljön, és mi az élővilágnak megannyi gyökerét egyszerre támadjuk.
Térjünk vissza egyetlen emberhez, aki sisakban és védőszemüvegben, kezében egy láncfűrésszel áll egy ősi erdő szélén. Az erdő széle egyenes, mintha késsel vágták volna el, a vonal egyik oldalán hatalmas fák állnak, a másikon simára nyesett farönkök, és megannyi gally és levél, amelyeket teherautók hatalmas kerekei a földbe tapostak. Felberregnek a láncfűrészek, és a “munka” tovább folytatódik.
Miért viselkedik annyira másképp a fairtó és a remete? Csak az eszköz kérdése lenne? A remete “hülye hozzá”, hogy láncfűrészt csináljon? Akkor tegyük fel, hogy kap egyet, és benzint is hozzá. Használná? Talán. Talán felaprítana néha egy fát tüzifának, vagy építőanyagnak. De az is lehet, hogy először meghallva a gépezet hangos berregését és a fák sikolyát, undorral dobná el magától.
Miért nem él békében a fákkal a fairtó? Mind tudjuk. Nem utálja ő a fákat, csak hát a világgazdaságnak “erre van szüksége”, ő csak a munkáját végzi. Segíti ebben a teljes faipar, az olajipar és gépipar, ami eszközeit előállítja és futásban tartja, és az élelmiszeripar, ami eteti, az építőipar, ami tetőt ad a feje fölé. És hát végsősoron ezért dolgozik: az ételért és lakásért vágja napi tíz órában a fát, mert nincs lehetősége vadászni és kunyhót építeni (vagy legalábbis elhitetik vele, hogy nincs…).
Sokfelé elkalandoztam, de visszatérek a kérdésre: mit ér a mai rendszerben az egyéni fogyasztáscsökkentés? Kevesebbet áramot használsz, kevesebbet vezetsz? Az energiát és már feldolgozott olajat így felhasználja más, esetleg még több profit termelésére, pusztításunk fokozására, azaz “gazdaságélénkítésre”, ahogy mondani szokás. És ha nem csak te csökkentesz, hanem sokan? Akkor se kell aggódnod, a világon még mindig bőven vannak olyanok, akik szívesen felélik helyetted, talán még több kárt okozva, és mivel a vállalatoknak a fogyasztás termeli a profitot, igyekeznek is gondoskodni róla, hogy ez így is maradjon. Ebben az esetben sok kicsi semmire se megy.
Mégis, megtanulni kevesebb energiával élni, és leszokni civilizációs függőségeinkről: abszolút létfontosságú dolognak tartom. Csak szerintem az egy tévképzet, hogy ezzel rögtön a globális károkozást is csökkentetted. Ezért tartom hülyeségnek az egyéni ökológiai lábnyom számítást. (Szinte hallom, ahogy egyesek felszisszennek…) Igazi hatást csak úgy lehet elérni, ha a gazdasági rendszert a gyökereinél támadjuk meg: de ez nem jelenti feltétlen az infrastruktúra szabotálását, elég az is kezdő lépésként, ha egy fairtónak (vagy szinte bárki másnak, akármilyen “munkát” is végez a rendszer számára) egy közösséget és egy alternatív életet nyújtunk, megtanulunk vályogházakat építeni, sokféle növénnyel erdőkerteket és vadgyümölcsösöket telepíteni. Túl nagy távlatnak tűnik? Ha tetszik, ha nem, a berregő motorok zajától néhány évtizeden belül úgy is el kell búcsúznunk, de újra beleszerethetünk helyette a madárcsicsergésbe. Ha még lesz addig: rengeteg táj madárpopulációja máris megtizedelődött. Rengeteg mérget kell eltakarítanunk, milyen abszurd, hogy mégis mennyien “nem találnak munkát”! Be kell látnunk, hogy mit is tesz valójában a jelenlegi gazdasági rendszerünk az emberekkel és a Földünkkel, és a talpunkra kell állnunk ellene.
Talán elérhetünk egy olyan kritikus tömeget, ahonnan az ipari civilizáció elkerülhetetlen összeomlását felgyorsíthatjuk, és egyben az ezzel járó további szenvedést és pusztításokat csökkenthetjük. És akkor majd elmondhatjuk: sok kicsi, kompromisszum-mentesen az emberiség hosszútávú fennmaradását, sőt igazi virágzását (az emberi képességekét és nem a gépekét) szolgáló tett – sokra megy!
13 Responses to “Sok kicsi sokra megy?”
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
-
Legfrissebb
Lényeg
Legutóbbi hozzászólások
Facebook közösség
Zöld blogháló
- A természet törvénye
- Aftermodern
- Alapok blog
- Almaleves
- Befektetések, energia, életmód
- BeGreeny
- Bioetika blog
- Biokémia blog
- Birtalan Balázs naplója
- Csocsodalom Online Magazin
- Dolgaink – Meszlényi Atilla blogja
- Évkerék Ökotanya
- Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport
- Független média központ
- Gaia Education tapasztalataink Findhornban
- Greenr – A zöld objektív
- Kéknek lenni zöld
- Kert és Lélek
- Kiszivárgott – olaj és klíma
- Klíma MA. És holnap?
- Környezetblog
- Lehet Más a Világ
- Mikron – Egy kicsi tudomány
- Mindent bele, ami emberi!
- Nyakunkon az Olajcsúcs
- Permakultúra fotóblog
- Permakultúra praktikák
- Szilvi világa
- Sztefanó blogja
- Tibor bá blogja
- Tudatos lét
- Üzenet a hegyről
- Védegylet
- Wétiko – Endrédy Tibor blogja
- Zöld film
- Zöld-ség
- Zsé Zöld blogja
Címkék
ajánló akció arany autó civilizáció Diamond Einstein előadás emberiség Farnish fénycső holokausztok interjú iskola Jensen Joanna Macy Keyes klíma kurzus képregény könyvem körforgás Laing Lázár Ervin mezőgazdaság műanyag olajcsúcs premisszák pszichológia pénz reakció Roszak szatíra szén találkozó Tanács utópia világnézet Vonnegut Zöld blogháló álzöld élet én óceán ökopszichológiaArchívum
- 2011. / december
- 2011. / november
- 2011. / október
- 2011. / július
- 2011. / május
- 2011. / április
- 2011. / február
- 2010. / szeptember
- 2010. / július
- 2010. / június
- 2010. / május
- 2010. / április
- 2010. / február
- 2010. / január
- 2009. / december
- 2009. / november
- 2009. / október
- 2009. / szeptember
- 2009. / augusztus
Szia Andris,
Pont most olvastam egy kiadványban, Gandhi-tól: “Magad légy a változás, melyet a világban látni szeretnél”, és azt gondolom, – és talán a konklúziódban is benne van, – hogy az ember nem csak az anyagi szinten tett változásával hat a világra, hanem lelki és szellemi szinten is, amely szintén nem mennyiségi alapon adódik össze, és szintén nem is csak anyagi értelembe hat tovább a világra.
Olvastam, és persze a legtöbbel egyetértek, és van, amit lényegileg vagy helyileg nem úgy látok, mint Te. Hiányozhatnak láncszemek, amit meg kell keresni. Az ember természetesen attól nem válik jobbá, hogy visszatér a természethez életmódjában, ez kevés lenne. Önmagához kellene visszatérni, és ebből következne a környezetéhez való visszatalálás. Hiszen a visszatalálás, mint észlelés, mindig felételez egy viszonyítási pontot, lélektani értelemben például az Ént. Hogy találjunk vissza valahová, ha azt sem tudjuk kik vagyunk, vagy hol is vagyunk éppen az individuális, kollektív és lényi lényegünkben. Sőt az nem is jó, ha az ember természettel való egyenrangúságának megteremtése a cél, sőt még a harmónia megteremtése sem lehet az egyetlen cél. Ez olyan lenne, mint a kétlábú szék, felborulna. Mert mit is jelent a harmónia valami külső dologgal? Mivel is kell harmóniába hozni a természetet? Mi az ember?
A természet, az természet, természetként csodálatos. Az embernek is van természete, ahogy kifejezi a csodálatos magyar nyelv, sőt az emberben benne van a teljes földi természet, de az ember szerintem nem csak természet, annál okkal több. Aki érzi, az érti. Az is a baj, hogy jelenleg egy intelligens majomnak látjuk magunk, akinek szerencséje volt az evolúciójával, és vitte az összes zsetont. És ha ezt elhiszzük, akkor valóban hülye majmok leszünk, akik bankotrobbantanak és mindenük elmulatják egyetlen bódult éjszaka alatt. Tehát az embert ne nem lehet a természetbe visszahívni, egyrészt mert nem fog menni, fél szegény szószerint. Másrészt, mert abból csak baj lehet. Vakon, kábultan, tudatos félelmében ott is csak összetörné a csendet, mert nem tud kommunikálni a természettel, nem éli meg azt. Aki nem látja már saját világát sem, az nem tud önmaga káoszán túllátni, az senkivel nem tud kapcsolatot teremteni, legfeljebb csacsogni. Sötét zűr van a fejében, hontalan, elszakad.
Tehát először önmagunk univerzumához, a szellemi kapcsolathoz találjunk vissza, és őrizzük, azt. És akkor egy hozzánk méltó létszemlélettel önmagától megtaláljuk újra a helyünk, – még a természetben is.
Ebben persze segíteni, vezetni, kinyitni tud a természet, ez a lelki hatás kihagyhatatlanul fontos az egyik oldalról, de ez nem elég. S, ha az útkeresést a természet, az anyag, az egzisztencia megőrzésére, védelmére szűkítjük, abból csak civilizált és labilis környezetvédelem, vagy szociális kényszer lenne, de nem ébredés. Abból nem harmónia lenne, csak görcsös ökotudatosság, műközösség, műkultúra.
szia Andris!
http://www.eletharmonia.hu/
Egy évvel ezelőtt azt írtam, hogy néhány gondolatról még írok. Észben tartottam, ám közben megjelent egy folyóiratunk, az Ars Naturae, mely bővebben és mélyebben kifejti mindazt. Így csak belinkelem a honlapunk, ahonnan elérhető, belenézhető, megrendelhető
Üdv, Robi
Szia Robi!
Köszönöm a megjegyzésedet, a lelki/szemléleti változás szükségességét tényleg nem emeltem ki ebben a cikkben. Talán azért, mert írtam róla korábban már sokat, és nem akarom mindig ismételni magam. De ezek olyan témák, amiről egy könyvben is csak egy töredék fér el: legjobb esetben viszont ez a töredék egy útmutató arra, hogyan lehet felszedni az Életből a többi részt.
Mint Jensen is írja: “A jelenlegi én-felfogásunk semmivel sem fenntarthatóbb, mint a jelenlegi energia- vagy technológia-használatunk”. Amit én úgy nevezek, hogy a “szeparatív én”, véleményem szerint a civilizáció hatalmi/elnyomó struktúráival együtt fejlődött ki, és erősen egymást támogatják.
Önmagához kellene visszatérni, és ebből következne a környezetéhez való visszatalálás. – Én is így gondolom, mivel ha az ember rádöbben valódi természetére, akkor felfedezi, hogy nincs egy burok, amin belül lenne az “én” és kívül a “minden más”, hanem az Élet hálója átjárható, összefüggő.
Aki érzi, az érti. – Ez a rövidke mondatod is nagyon tetszik. Rámutat, hogy a megismerés fontos részei kívül esnek az intellektusunkon, az agyunk sokkal többféle mintára képes ráhangolódni, mint amit szimbolikusan meg tudunk fogalmazni. Ezért is gyakorlom gyakran a “szavak nélküli gondolkodást”, egyfajta meditációban az elmémben felbukkanó képek és érzések megfigyelését, és tovaengedését anélkül, hogy szavakkal kommentálnám magamban.
Görcsös ökotudatosság, műközösség – ezt a csapdát tényleg el kell kerülnünk. Nem hiszem, hogy más embereket el lehet vezetni bármi mélyebb szemlélethez. Csak utat mutatni lehet, és olyan környezetet teremteni, ahol minél kisebb szégyennel vetheti le a korábbi énjét. De minden igazi változás nehéz és fájdalmas is lehet (bár nagyon fontos: ez nem jelenti azt, hogy a fájdalomból mindig igazi változás következne, csak meg van benne a lehetőség, krízishelyzetben könnyebben összetörik az ember egó-védelme). Így nem is lehet ráerőltetni másokra, a kapun mindenkinek magának kell belépnie.
Viszont észre kell vennünk, hogy rengetegen vannak, akik máris szenvednek a világunkban, és ketrecbe zárva érzik magukat. A kaput megmutatni, ez a feladatunk.
Nagyon jó volt ezt olvasni! Matematikailag sosem tudtam a dolgok mögé gondolni. Én azt látom, hogy a kisfogyasztókat pontosan ilyen zöld agymosással akarják csökkentésre sarkallni, holott naponta épül egy szénerőmű Kínában és másodpercenként szavakkal le nem írható nagyságrendekkel több energiát pazarol el a világ iparának minden módozata.
Szia Jand!
Üdv mindenkinek aki olvassa! Érdekes volt az írásod és a hozzászólások. Egyet tudok veled érteni abban a kritikában amit megfogalmaztál. Azonban van olyan észrevételem, ahol ellent kell hogy mondjak neked. A remetés példádról van szó. Én pont fordítva látom a dolgot: azaz, az ember nem eltávolodott a természettől és valós énjétől, hanem pontosan az a probléma, hogy az alapjellemünk szinte semmit sem változott. Tehát az indián törzsek és a remeték a középkorban nem azért éltek “harmóniában a természettel, mert szellemi tudatosságuk csúcsán voltak, hanem azért mert nem volt módjuk hatékonyabb technikát alkalmazni. Hangsúlyozom nem fjlettebbet, hanem hatékonyabbat. Ami azt jelent, hogy ha elejtem azt a napi egy nyulat vagy fácánt, ami a megélhetésemet biztosítja az még nem jelent sem környezettudatosságot sem harmóniát a környezettel. Ugyanis az ember ma is alapvetően evvel a szemlélettel rendelkezik, csakhogy időközben a népessség milliárdos számot ért el, és ha mindenki csak a legminimálisabb napi egy nyúl vagy fácán szintjén marad, mert nem akarja kizsákmányolni a természetet, már akkor régen elfogyott volna az összes vadászható faj. Erre találta ki az ember a termelő tevékenységet és ezért eszik növényeket. Így indult el az ember az általad is ismert történeti fejlődés útján. Az, hogy az tovább fokozta a népességszaporulatot az ismert tény, és így már a megtermelt növényi élelmiszer sem elegendő mindenkinek tudjuk, sajnos. Igen a világ jelentős része nyomorog. Ami nem azt jelenti, hogy a harmadik világban nem azért élnek archaikus módon és fogyasztanak kevesebb húst mint a jóléti államok polgárai, mert annyira környezettudatosak, hanem mert nincs lehetőségük fogyasztásukat és létbizonságukat magasabb szintre emelni. Az ember pont olyan mint tízezer éve, nagyon keveset változott, és morálisan nem érte utol a technikai fejéődését, ezért veszélyes a technikai fejlettség. Önmagában az atomboba nem képes embereket ölni, mint ahogy egy kard sem ugrik ki a hüvelyéből és mészárol le senkit, mindig a mögötte álló embertől lesz veszélyes egy technológia, egy fegyver egy szerszám stb. Nem hiszek az olyan szenzualista megközelítésben, hogy aki érzi az érti. Mert tömegeket láttam, akik átérezték valaminek a fontosságát mégsem tettek érte semmit. Gondolom erre te is számos példát tudnál. Sőt azt is tudjuk, hogy aki érti a folyamatokat az sem tesz mindig az ügy érdekében. Véleményem szerint az ember a történelem folyamán kialakított egy kultúrát és átalakította a környezetét. Jelenleg ebben élünk, a kultúra láthatatlanul körbevesz minket, mert meghatározza viselkedésünk és gondolkodásunk. Tehát amikor a környezetvédelemről beszélünk szem előtt kell tartanunk, hogy ez a kultúrális közegy már egyenrangú a valós természeti közeggel, tekintev, hogy nem a természetben élünk már nagyon rég óta. A visza a természethez Rousseau-i gondolatot ezért erős kritikával kell kezelni. Nem önthetjük ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. Kultúránk kitermelt rengeteg értéket, amit cssak úgy nem dobhatunk el, mert akkor környezetvédelem helyett egyszerűen csak hazalőjük magunkat a középkorba. Mint láthatod a tudatos és hatékony környezetvédelemhez szükség van globális szabályozásra, ez pedig a kultúra fejletlenebb szintjén megvalósíthatatlan. A történeti fejlődésünket lehet kritizálni, de semmibevenni, vagy csak speciális morális szemszögböl nézni nem szabad. Mondhatnám azt is, hogy nem feltétlenül a szellemi eltévelyedésünk lehet az oka jelenlegi viszonyainknak. Tegyük fel a kérdést úgy, hogy melyikőtök szeretné, ha éhenhalna vagy valamilyen betegségben meghalna a gyermeke vagy testvére, esetleg egyéb rokona? Nyílván egyikőtök sem. Akkor nem feltételezzük ezt másokról se. Így viszont érthető, ha az emberek a tecnika fejlesztésére ráálltak. Miért futnál 10kilométert, amikor íjjal le is lőheted az őzet. Vagy miért éheznél, ha minden nap jól lakhatnál? Miért dolgoznál napi 16-18 órát, amikor a gépek jóvoltából elég napi nyolc órát dolgoznod? Miért néznéd végig szeretteid halálát, ha elő lehet állítani gyógyszert, ami megmenti. Szándékosan sarkítottam most, de a lényeg amiben egyet értünk hogy nem akarom felmenteni a jelenlegi kúltúrát hibái alól. Azt gondolom ez egy folyamat, és tisztában vagyok azzal, hogy akinek az a legnagyobb problémája, hogy nem evett két napja vagy nincs tiszta ivóvíz a csecsemőjének azt nem fogja érdekelni hány fát vágnak ki. Sőt a kapitalizmus jelenlegi szerkezete mellett mi azért tudunk elméleti vitákat folytatni számítógépen keresztül, mert a világ nagyobb részét kizsákmányoljuk. Így ők kell hogy dolgozzanak napi 16 órát és nem mi. Ezért van szükség a kultúra és a technikai civilzáció konrolljára, mert az emebriség jelentős része nem teheti meg hogy környezettudatosan éljen. Tehát kultúrán ha nem is a legjobb, azért annyira nem is szemétre való.
Attila: Köszönöm a hosszú és tartalmas hozzászólásod, vártam az ilyen megjegyzéseket, amelyek segítségével mélyebbre áshatok. Ha majd ráérek, a felvetett témakörökről hosszabban írok én is, mert nem akarom gyorsan összecsapni.
Üdv.
Van egy alapvető hiba az érvelésedben. Te azt mondod, hogy ha teszem azt Te nem vásárolod meg a benzint akkor megveszi más aki talán 20 hektár erdőt fog vele letarolni. Ez szerintem egyrészt nem egy gyakran előforduló eset. Másrészt kihagytad a számításból, hogy nem az számít, hogy megveszi más is, hanem hogy te nem vetted meg. Mert ha nem veszed meg akkor csökken a fogyasztás, és mivel a kínálatot mindig a kereslet szabja meg ezért csökken a termelés is. Természetesen ennek csak akkor van érzékelhető hatása ha a sok kicsi összeadódik. De egy ilyen úton elindulva mindenképpen igaz a tétel amit megtámadtál.
Ide is muszáj írnom.
Szeretünk úgy vélekedni emberi mivoltunkról, hogy a beszéddel történt meg az állati sorból való kiemelkedésünk. Ez adta azt az evolúciós előnyt, amitől csúcsragadozókká válhattunk, még akkor is, ha most hatalmas erőfeszítést kell tennünk, hogy a húsfogyasztás elhagyására kényszerüljünk. Minden bizonnyal ebből származtatható előnyünk a többi állathoz viszonyítva.
Gyakori hiba a gondolkodás és a képi gondolatok bevillanásának az összekeverése. Wittgenstein nagyon egyszerűen definiálta a gondolkodás mibenlétét. Szerinte a gondolkodás nem más, mint belső párbeszéd. A kutatások azt bizonyítanak alátámasztani, hogy igaza volt. Ha leülsz meditálni, akkor olyan agyi tevékenységet végzel, amiből próbálod a saját magaddal történő párbeszédet kizárni, ettől még képek ugorhatnak be, de az nem lesz gondolkodás. A kisgyermeknek ezért kell előbb megtanulni beszélni, és csak utána fog tudni gondolkodni. A beszéd az nem a megszólalást jelenti, hanem a belső párbeszédet, mert az artikulálást csak ezután tudja megtanulni.
“Aki érzi, az érti” megfogalmazás nagyon frappáns, ennek ellenére én is tévesnek vélem. “Attila” kommentjét kiegészítve: érzéseink is becsaphatnak, tévedhetnek, rossz utat mutathatnak. Értelmünkről ugyanez elmondható. Ha mindenképp egy mondatban kellene összecsapni a végkövetkeztetést, akkor a “pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” megfogalmazást tartanám ideillőnek. Nagy vita van aközött, hogy a jó és rossz fogalmak definiálása velünk született, vagy szocializációs folyamat eredménye.
Az állam szükségességéről már Platón értekezett. Az első szögesdrót kerítéssel körbevett magánterület kijelöléssel a természet rendje megbomlott. Az ipari forradalommal fémjelzett XIX. sz-i munkásmozgalmak gépromboló tevékenységének volt filozófiai, gazdasági következménye is. A Vöröskereszt tevékenységének volt létjogosulsága ebben a nagy ipari forradalmi kavalkádban.
A növekedés relatív mércéjét régóta kétségek övezik. (Keleten is feltalálták a kereket, ókorban is ismerték a gőzgépet…)
Talán érdemes megnézni dr. Sári László erről szóló előadását is:
http://www.youtube.com/watch?v=tBGxuccH8BE&feature=related
Szia!
Köszönöm szépen a tartalmas megjegyzéseidet! Messzire vezetnek ezek a témák, és hasznos dolgokat lehet belőlük leszűrni, de én inkább most azon dolgozom, hogy a minél életközelibb alapokat megtaláljam, továbbadhassam.
Egyszer majd kifejtem talán, hogy a “gondolkodom, tehát vagyok” alapú filozófia szerintem a valós világban is mennyi pusztító következménnyel járt, és alapvetően ez is egy hatalmi eszköz. De ezt majd csak akkor, ha nagyon ráérek.
Üdv!
Ezt az érvelést, hogy amit ma megtakarítok, azt holnap más feléli, nem tudom elfogadni. Tegyük fel, hogy van egy környezettudatos, és egy átlagos ember, aki éli az életét, fogyaszt, autót vezet, húst eszik, stb. Ha én csökkentem a fogyasztásomat, ő attól nem fog többet fogyasztani, nem fogja magát naponta degeszre enni, csak azért, mert én csökkentettem a fogyasztásomat.
Ha párezren lecserélik a hagyományos izzóikat, az lehet, hogy már pont elég arra, hogy csúcsidőben ne induljon be egy gázturbinás kisegítőerőmű, akár nálunk, akár Ukrajnában, vagy akárhol Európában, máris egy csomó széndioxidot spóroltunk. Adott esetben akár egyetlen háztartás is beindulásra késztethet egy kisegítő erőművet.
Ipari szennyezés, ipari méretek: Én speciel egy szolárimcső gyárban dolgozok, nulláról gyártjuk a kész csövet, van üveggyárunk is, tehát a kapun bejön a homok, dolomit, stb… és kimegy a kész szolárumcső. A gyártás igencsak energiaigényes, rengeteg gáz megy el szinte minden munkafázisban, az üveggyárról nem is beszélve. (kb. napi 4000 köbméter csak az ÜGY.). 2009 tavaszán ideért a válság, elbocsátások orrba-szájba, a szerelőcsarnok jó ha fél gőzzel ment, az üveggyár is minimumra le lett tekrve, hatalmas mennyiségű széndioxidot “spóroltunk”.
Nem történt semmi, csak a kereslet esett vissza. Szolárium. Ki jár oda? Hétköznapi emberek, Juli a szomszédból, a barátnőd, a haverod, egyszerű emberek. Ha nem járnak el annyian szoláriumba, akkor bizony visszaesik a cső iránt kereslet, és a gyár is visszavesz (testközelből láttam), viszont Xiuang-Li-Ho-Thao kínai kommunista párttitkár nem fogja elrendelni csak ezért újabb 25 szénerőmű építését.
Másik példa: nemrég építettek az üveggyárban egy hővisszanyerő rendszert a kiáramló füstgáz útjába, ezt a hőt a szerelőcsarnokban szárításra használják fel. A rendszer 7 millióba került, és 4 hónap alatt térül meg. (a gáz ára ismert, aki akarja, kiszámolhatja mennyi CO2 spórolás ez) Ettől nem fognak többen szoláriumba menni, nem élénkíti a keresletet, és nem építenek még 10 szénerőművet Kínában.
Tehát mégegyszer hangsúlyoznám, ez a gyár pont az egyszerű polgároknak termel, ha nem mész el szoláriumba, bizony a gyártás is csökkenni fog.
(az már csak hab a tortán, hogy van lehetőségem a gyártás során tapasztalt energiapazarlások egy részét megszüntetni, ne feledjük, ipari méretekről van szó! A hsz. írója nem segédmunkás, van némi belelátása a gyárban folyó dolgokba.)
Én is beláttam azóta, hogy az ezen írásomban röviden kifejtett érvelés ebben a formájában nem áll meg a lábán. Bár sose állítottam, hogy a kereslet és a termelés között ne lenne összefüggés. És azt se, hogy az ésszerű takarékosság ne lenne hasznos.
A problémát az adja, hogy a növekvő népesség és növekvő ipar mennyi energiát használ el összesen, és hogyan, amíg ez a helyzet fennáll. Mert nem fog akármeddig fennállni, fizikai lehetetlenség. És ami “terméket” ma előállítunk, annak java része néhány évig működik, de évezredekig szennyező. És ami őserdőt ma kivágnak, az évezredek alatt nőhet csak újra eredeti formájában.
Az utánunk jövőket nem fogja az érdekelni, hogy hányan voltak ma “környezettudatosak”. Csak az, hogy van-e iható vizük és ehető táplálékuk. A szoláriumcsőről talán azt se fogják tudni, hogy micsoda. Százötven évnyi ipar és intenzív mezőgazdálkodás a Föld talajának összmennyiségét megfelezte! Sokmillió tonna műanyag szemét keletkezett, ami még nagyon sokáig megkeserítheti a Föld szinte minden egyes élőlénye életét. Nem az ipari gyártás során tapasztalt energiapazarlásokat kellene megszüntetni, hogy a katasztrófák súlyát csökkenteni tudjuk, hanem az ipart magát.
Tudom, hogy ez elképzelhetetlennek tűnhet, és őrültségnek, hogy ilyet mondok. Főleg, hogy közben én is csak a billentyűket nyomogatom. De szerintem az az őrültség, hogy egy élhető bolygó, vagy szoláriumcsövek és számítógépek között választva az utóbbi mellett döntünk. Persze, megpróbáljuk kimagyarázni, hogy nem is kell választanunk, lehetséges mindkettő egyszerre. De sajnos a világban szétnézve, számomra ezernyi jel azt mutatja, hogy nem.
A “Mekkora bajban vagyunk…” című írásomban próbáltam eddig a legteljesebben körüljárni ezt a témát.
Ami alapvetően az előző hozzászólásomat szülte, az az egyén felelősségének a csökkentése, és az energiahatékonyság rossz színben való feltüntetése volt.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi rendszerben egy ilyen hihetetlenül felesleges terméket (még belegondolni is rossz, hogy ez a rengeteg berendezés, anyag, járművek, minden azért van, hogy egy pár ember ideig-óráig jól nézzen ki…) előállító gyárban a hővisszanyerő az kb. annyit jelent, hogy tarkólövéssel, vagy akasztással végezzük ki a bolygót. Ebből a szemontból az előbbi hsz-om hirtelen felindulásból elkövetett reagálásnak is tekinthető, a hatalmas rendszerben nagyon ráfókuszáltam valami nagyon kis dologra.
Leírtam a dolgokat a nagyvállalat szemszögéből.
Csak tudnám mi akkor a megoldás, mert a félszemű nyuszis képregényből (végigolvastam, nagyon jó) csak annyi jön le, hogy most azonnal el kell kössek egy B17-est, és porig kéne bombáznom a teszkót, az osant, a hankook-ot, a suzukit, mindent, ami üzemcsarnoknak tűnik felülről…
Csak gondolattöredékek motoszkálnak bennem, még nem ülepedett le, hogy hosszabban kifejtsem, elöljáróban:
a múlt havi National Geographic magazinban olvastam egy cikket: Új élet sarjad a tüzes pokol helyén.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=15042
egy harmic évvel ezelőtt kitört St Helen vulkánról, és a lábánál elterülő tóról, meg arról, hogy ez harminc éve szigorúan védett terület.
A tudósok lelkesen tanulmányozzák, de nem győzik a viharos gyorsasággal zajló változásokat követni: megdöbbenésükre a tó élővilága folyamatos fejlődésben van, előre nem várt változásokon esik át folyamatosan.
A kezdeti bűzös, élettelen löttyhöz képest elképesztő sebességgel változott.
A szukcesszió, az élőlénycsoportok egymást váltása ma is zajlik.
Kezdetben különböző mikroszkópikus, később összetettebb élőlény társulások tündöklése, aztán túlszaporodása, gyors hanyatlása stb.
Sőt már a pár éve még hatalmasra növő pisztrángok jelenléte is lecsengőben, a pisztrángok mennek össze. Folyamatos, és nagyon gyors a változás.
Úgy tűnik a folyamat jól modellezi mi történik velünk emberekkel: kb száz éve még arról írt József Attila: kétmilliárdan vagyunk, mára több, mint háromszor annyian.
Ha ez így menne tovább a következő száz év csak katasztrófához vezethetne.