Jand blag"Nem az egészség mércéje jól alkalmazkodni egy mélyen beteg társadalomhoz" – J. Khrisnamurti

(Részlet Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvéből. Fordította Békés András.)

E A valóságban a Dwayne Hoover és Trout közötti történelmi találkozás idejére a női bugyik már drasztikusan leértékelődtek. Az arany ára még mindig emelkedett.
A női bugyik fényképei kevesebbet értek, mint a papír, amelyre nyomtatták őket, és még a szélesre tárt pumákról szóló jó minőségű, színes filmekért sem igen tülekedtek a piacon.
Régebben volt olyan idő, amikor Trout mindeddig legnépszerűbb könyvének, A négykerekű pestisnek egy példányáért tizenkét dollárt is megadtak az illusztrációk miatt. Most egy dollárért kínálták, és akik ezt megadták érte, azok sem a képekért fizettek. A szavakért fizettek.

E A könyvben levő szavak egyébként arról szóltak, hogy milyen az élet egy Lingo-3 nevű haldokló bolygón, amelynek lakói az amerikai gépkocsikra hasonlítanak. Kerekeken gurulnak. Belső égésű motorok hajtják őket. Kőolaj-bázisú tüzelőanyagokat fogyasztanak. De senki sem gyártja őket, hanem szaporodnak. Tojásokat raknak, bennük autóembriókkal, és az ivadékok a felnőttek forgattyúházaiból leeresztett olajban fejlődnek ki.
A Lingo-3-at űrutazók látogatják meg, akik megtudják, hogy a teremtmények kipusztulóban vannak, mégpedig azért, mert elpusztították a bolygójuk erőforrásait, beleértve a légkört is.
Az űrutazók anyagi téren nem sok segítséget tudnak fölajánlani. Az autólények abban reménykednek, hogy kölcsönkérhetnek valamicske oxigént, és a látogatókkal elvitethetik legalább egy tojásukat egy másik bolygóra, ahol talán kikel, ahol újra felvirágozhat egy autócivilizáció. De a legkisebb tojásuk is huszonnégy kilós, az űrutazók viszont csak egy hüvelyknyi magasságúak, és az űrhajójuk akkora sincs, mint egy földi cipősdoboz. Zeltoldimarról jöttek.
A zeltoldimariaknak Kago a szószólója. Kago azt mondja, hogy a legtöbb, amit tehet, az, hogy elmondja mindenkinek a világegyetemben, hogy milyen csodálatosak voltak az autólények. Íme, ezt mondja a benzin nélküli, rozsdásodó tragacsok tömegének: „Elmúltok majd, de feledésbe nem merültök.”
A történetet ezen a ponton két kínai lány képe illusztrálta. Látszólag ikrek voltak, és szélesre tárt lábbal ültek egy heverőn.

E Így hát Kago és bátor kis zeltoldimari legénysége, mely egytől egyig homoszexuális, bebarangolja a világegyetemet, és életben tartja az autólények emlékét. Végül eljutnak a Föld nevű bolygóra. Kago teljes jóhiszeműséggel beszámol a földieknek az autókról. Kago nem tudja, hogy az emberi lényekkel egyetlen gondolat ugyanolyan könnyen végezhet, mint a kolera vagy a bubópestis. A földiek nem immúnisak a dilis gondolatokkal szemben.

E Figyeljetek, Trout szerint mi volt az oka annak, hogy az emberi lények nem tudták elhárítani az ártalmas gondolatokat: „A Földön az eszmék a barátság vagy ellenségesség jelképei voltak. A tartalmuk nem számított. A barátok egyetértettek egymással, hogy kifejezésre juttassák barátságukat. Az ellenségek nem értettek egyet egymással, hogy kifejezésre juttassák ellenségességüket.
A Föld-lakók eszméi sok százezer éven át nem számítottak, mivel amúgy sem igazán tudtak mit kezdeni velük. Az eszméket ugyanúgy használhatták jelképeknek, mint akármi másnak.
Még egy jó mondásuk is volt az eszmék haszontalanságáról: »Ha az óhaj ló volna, minden koldus lovagolna.«
Aztán a Föld-lakók feltalálták a szerszámokat. A barátokkal való egyetértés egyszeriben az öngyilkosság egyik formája lehetett, vagy még rosszabb. Az egyetértések azonban folytatódtak, nem a józan ész, a tisztesség vagy az önfenntartás, hanem a barátságok kedvéért.
A Föld-lakók egyre csak barátkoztak egymással ahelyett, hogy gondolkodtak volna. És még akkor is, amikor számítógépeket építettek, hogy azok gondolkodjanak helyettük, nem annyira bölcsnek, mint inkább barátságosnak tervezték őket. Így hát megpecsételődött a sorsuk. Az öldöklő koldusok lóra szállhattak.”

E Nem egészen egy évszázaddal azután, hogy Kago megérkezik a Földre, Trout regénye szerint az egykor nyugodalmas, nedves, életadó, kékeszöld bolygón minden életforma pusztulóban van, vagy már el is pusztult. Mindenütt ott állnak azoknak a nagy bogaraknak a fémhéjai, amelyeket az emberek készítettek és bálványoztak. Az autók. Az autók pusztítottak ki mindent.
A kis Kago sokkal hamarabb meghal, mint a bolygó. Egy detroiti kocsmában akar előadást tartani az autó veszedelmeiről, de olyan aprócska, hogy senki sem figyel rá. Egy pillanatra leheveredik pihenni, és egy részeg autógyári munkás gyufának nézi. Kago belehal abba, hogy ismételten megpróbálják lángra lobbantani a pult alján.

– Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség – mondta Smith ügynök a foglyul ejtett Morpheusnak a Mátrixban.

A hasonlat nem megfelelő, de pontosabbá tehető. Az “embert” összekeveri a domináns kultúrával, az ipari civilizációval. Ez egy túlontúl is gyakori összemosás, amely más népeket, más kultúrákat nem tart igazán “emberinek”. A hasonlat pontosítása: A domináns kultúra, az ipari civilizáció az emberiség rákfenéje. A nagyobb szervezetre nézve pusztító, saját növekedését minden határon túl is folytatni próbálja, minden más kultúra pusztulása, és az élő Föld megmérgezése árán is. Az ember nem maga a kór, de a “civilizált” emberek rákos sejtek.

Képzeld el, hogy rákod diagnosztizálnak rajtad. Elmész két orvoshoz is, és két különböző véleményt hallasz. Az egyik:

– A rák rosszindulatú daganat, a legjobb eset az lett volna, ha ki se fejlődik. De ha már megjelent, akkor harcolni kell ellene. A daganatot el kell távolítani, meg kell próbálni gyógyszerekkel megállítani a továbbterjedését. A kezelés rövidtávon jóval kényelmetlenebb, és fájdalmasabb lesz, mint ha nem foglalkoznánk vele, de egy még fájdalmasabb haláltól menthet meg. Mindent meg kell tenni a teljes szervezet egészségesebbé tételére, amivel a megpróbáltatások átvészelhetőek lesznek. A teljes felgyógyulás sajnos így se garantálható, de minél hamarabb cselekszünk, annál jobbak rá az esélyek.

A másik:

– Először is, ez nem daganat, hanem csak sejtszaporulat, és korai lenne megállapítani rosszindulatú voltát. Ugye ön sem akarja felesleges fájdalmas beavatkozásoknak kitenni magát. De még egy daganatnak se lehet célja elpusztítani a testet, amiben él! Várjunk még egy kicsit, és meg fogja látni, valószínűleg elér egy optimális méretet, ami által “fenntartható” lesz, és nem öli meg önt. Fogja fel úgy, mint egy új szervet, teste fejlődését. Hogy kivágni? Mit képzel! Vissza akar térni “primitív” daganatmentes állapotába? Hogy fájdalmat okoz? Persze, minden fejlődés áldozatokkal jár. De bízzon magában és a sejtszaporulatában, aki tudja a dolgát, és imádkozzon, és minden rendben lesz.

Melyik orvosra hallgatnál? Melyik orvost küldenéd el a… tudod, hova.

Az ipari civilizáció ledöntése nagyon nagy feladatnak tűnik, de az összeomlás magától is elkerülhetetlenül bekövetkezik. Egy véges bolygón a daganat mindenképpen eléri végső korlátait. A kérdés csak az, hogy maradnak-e még egészséges sejtek, és mennyire lesz mérgezett az egész fizikai világunk, amikor ez megtörténik.

A Római Birodalom összeomlását elsősorban az okozta, hogy túlhasználta az erdőket, és egyéb környezeti “erőforrásait”, és idővel nem tudott már megfelelő ütemben tovább hódítani, hogy a túlhasználás által megcsappant “hatékonyságú” területeit kiegyensúlyozza az újakkal. A “barbárok” (értsd: törzsi, természeti népek) csak a kegyelemdöfést adták meg. Ők voltak az immunrendszer, akik a legyengült daganat ellen végre sikeresen visszaharcolhattak.

A jelenlegi daganat is gyengülő fázisban tart. Ki akarsz lenni? Sorvadó rákos sejt, vagy büszke immunsejt?

Rég nem írtam ide, nem csak elfoglaltságaim miatt, hanem mert túl sok gondolat kavargott a fejemben, hogy rendesen össze tudjam szedni. Több fordításba és cikkbe is belekezdtem, de nem fejeztem be. Most arra szánok egy kis időt, hogy a “Sok kicsi sokra megy?” című, sok szempontból hiányos írásom két hosszabb kommentjére reagáljak. És hogy miért nem írtam Galgahévízről: úgy éreztem a lényeget nehezen tudnám átadni, amit jelentett számomra az a hétvége. Lejegyzeteltem sok elhangzott érdekes és hasznos dolgot, de inkább majd akkor hivatkozom rá vissza, ha az adott témákról írok.

A hozzászólásában Attila egy bonyolult és nagyon messzire vezető kérdéskört feszegetett, a kultúra és technológia viszonyáról. Az én meglátásom szerint ez a kettő minden esetben kéz a kézben jár, és ez ugyanúgy igaz a Birodalomra és a törzsi népekre. A nagy különbség az, hogy a Birodalom elfoglalta majdnem az egész bolygót. Ezt a szemléletmódja és technológiája közösen tette lehetővé. A Birodalom kultúrája a megszállás kultúrája, és technológiája a megszállás technológiája. Az elméket és a földeket egyformán nagy hatékonysággal olvasztja be és tartja uralom alatt. Ebben a paradigmában gondolkodva nem csoda, hogy a környezeti válságból is a kiutat a további megszállásban és uralomban látjuk. Mert nem fejlődhetünk “visszafele”. Látjuk a problémát, hogy rossz irányba tartunk, mégis, amint Balogh Péter Galgahévízen megfogalmazta, olyanok vagyunk, akik a Szombathelyre tartó vonatra ülve rájövünk, hogy valójában Nyíregyházára szeretnénk menni, és azért, hogy közelebb kerüljünk az igazi célunkhoz, nem teszünk mást, minthogy elsétálunk a vonat hátuljába.

Ezt a témát még folytatom, de egyelőre egy kis további olvasnivaló annak, akit érdekel: http://kornyklub.jand.info/Cikkek/Forditasok/vegjatek/Katasztrofa.html

Jenő:  ”Mert ha nem veszed meg akkor csökken a fogyasztás, és mivel a kínálatot mindig a kereslet szabja meg ezért csökken a termelés is.” Bocs, hogy egyetlen mondatot emelek ki, de pont ez az egyik, amit cáfolni próbáltam. Amit mondasz, szerintem csak egy adott termékre nézve igaz. Ha senki se vásárol egy adott fajta dolgot, és az áruházak polcain marad, azok leállnak a rendelésével, a gyártó meg az előállításával. De nem látom, hogy összességében nézve az emberiség teljes nyersanyag-kihasználását ez hogyan csökkentené. Ha a legfőbb cél az alapanyagokból valamilyen módon profitot termelni, akkor ha egy módon nem sikerült, jön a következő.