Laing újra

2009. december 19. szombat Jand Általános

! Ez a bejegyzés 2 évnél régebbi. Tartalmával nem feltétlenül értek egészében egyet, és előfordulhat, hogy további hozzászólásokra nem válaszolok.

Kis kiegészítés a tegnapi ajánlómhoz: a könyvet elsősorban a magyar címe miatt olvastam eredeti nyelven. A „The Politics of Experience” fordítása helyesebben talán „A tapasztalás politikája” lehetne. Bár az élmény szó használható a tapasztalás szinonimájaként, így beszélhetünk például negatív, rossz élményről is, mégse elég tiszta így a cím az én érzésem szerint. Aki nem tudja, miről szól a könyv, számára talán értelmezhetetlen is: olyan politikáról lenne talán szó, ami élményt nyújt? Pedig ez egy olyan könyv, aminek minden szava számít, és gyakran sokkal inkább költői nyelvezetű, mint „tudományos”.

Mire is utal tehát a cím? Saját szavaimmal próbálom meg elmesélni. A látásmódunk meghatározza a tapasztalatainkat. A tapasztalataink meghatározzák a cselekedeteiket. Az ember tapasztalata bármely szituációban nem csak a tényleges fizikai történések függvénye, hanem az általában szociálisan felépített látásmódunk, figyelmünk és szűrőink eredménye. Ez behatárolja, hogy a szituációra milyen reakciókat tudunk egyáltalán elgondolni, és így végrehajtani is. Ez egy mélyen politikai eszköz, az emberek látásmódjának meghatározásával és a valóság észlelésének korlátozásával, a „józan ész” kereteinek kijelölésével a viselkedés is adott keretek közt tartható. Amint Laing írja: még a tények is fikciókká válnak a megfelelő látásmódok nélkül, amivel a „tények” értelmezhetőek lennének.

A depresszió nem csupán egy biológiai „betegség”. A szó latin eredete is segít ezt leleplezni: depresszionált = lenyomott, elnyomott. Az lesz depressziós, aki ketrecben érzi magát, és bár a ketrecet a látásmódja adja, nagyon is valós tapasztalatként jelentkezik. Nem az lesz depressziós, aki nem szeretne elérni semmit, hanem aki el szeretne érni valamit, bár esetleg maga sem tudná megfogalmazni, hogy mi az a hiány, amit érez – nem tudja megfogalmazni, mert nincsenek meg rá a szavai, nincs az a társadalmi keret, amiben rámutathatna a dologra – de minden kimondott és kimondatlan vágyában akadályoztatva érzi magát. A depresszió egy hatalmi, politikai rendszer szüleménye, ami egy őrült és kegyetlen rendbe való beilleszkedés zavara helyett egy adott ember patológiájának állítja be a jelenséget.

A társadalmi rendet jobban toleráló, „normális” emberek jelentik jelenleg a legnagyobb veszélyt az emberiség túlélésére nézve. Átadom a szót Laingnek:

Amit mi „normálisnak” nevezünk, az az elnyomás, tagadás, hasadás, kivetítés, internalizálás és a tapasztalatot pusztító más folyamatok eredménye. Radikális elidegenedés a létezés rendjétől.

Minél jobban értjük ezt, annál értelmetlenebbnek tűnik az állítólagosan skizoid, skizofrén, hisztérikus „mechanizmusok” általánosított jellemzésével folytatni.

Vannak olyan formái az elidegenedettségnek, amelyek viszonylagosan furcsák az elidegenedettség statisztikailag „normális” formáihoz képest. A „normális” elidegenedett embert, azon okból, hogy többé-kevésbé úgy viselkedik, mint mindenki más, épeszűnek tekintjük. Más formáit az elidegenedettségnek, amelyek eltérnek az általánosan uralkodó állapottól a „normális” többség őrültként vagy rosszként bélyegzi meg.

Ez az elidegenedettség, alvó állapot, tudattalan állapot, eszét vesztett állapot a normális ember állapota.

A társadalom magasra tartja a normális embert. Arra neveli a gyermekeket, hogy elveszítsék önmagukat, abszurddá váljanak és így normálissá.

Normális emberek talán 100 000 000 másik normális embert öltek meg az utóbbi ötven év során.

A viselkedésünk a tapasztalataink függvénye. Aszerint viselkedünk, ahogy látjuk a dolgokat.

Ha a tapasztalatainkat elpusztítják, a viselkedésünk is pusztító lesz.

Ha a tapasztalatainkat elpusztítják, elveszítjük önmagunkat. […]

Egészen bizonyosnak tűnik, hogy ha nem leszünk képesek viselkedésünket a jelenleginél sokkal kielégítőbben szabályozni, akkor ki fogjuk irtani magunkat. De ahogy megtapasztaljuk a világot, úgy is cselekszünk, és ez az elv akkor is érvényes, amikor a tetteink rejtegetik a tapasztalatainkat, ahelyett, hogy kifejeznék.

Még csak elgondolkodni se vagyunk képesek megfelelően a viselkedésünkről, amelyek a pusztulást okozzák. De amire gondolunk, kevesebb, mint amit ismerünk: amit ismerünk, kevesebb, mint amit szeretünk: amit szeretünk, az oly sokkal kevesebb, mint ami létezik. És pontosan ebben a mértékben vagyunk oly kevesebbek, mint akik valójában lehetnénk.

Mégis, minden alkalommal, amikor egy kisbaba születik, megvan a jóvátétel lehetősége. Minden gyermek egy új lény, egy potenciális próféta, egy új spirituális herceg, egy új fényszikra, belecsöppenve a környező sötétségbe. Kik lennénk mi, hogy akkor reménytelennek ítéljük a helyzetet?

[Lásd továbbá: Miért nem vagyunk kapcsolatban a valósággal? (link)]

Laingpszichológia

2 hozzászólás to “Laing újra”

  • Nouvo Tatiosz szerint:

    Ey igy igaz!

    Az irásba nem sok kivetni valom van, helyén való és igaz, csak elfelejt valamit, hogy ez az áldatlan állapot már nem tart sokáig. Persze nem a normálisaknak, csak a “betegeknek”:)

    l

  • Sztefanó szerint:

    „Nem tudom vajon megmentheti-e egy könyv a világot, de ha mégis létezik ilyen, akkor minden bizonnyal ez az.” mondta John Holt miután elolvasta Jeand Liedloff magyrul is megjelent könyvét, Az elveszett boldogság nyomában. Ez igazolja amit mondasz, hogy “Mégis, minden alkalommal, amikor egy kisbaba születik, megvan a jóvátétel lehetősége…” Való igaz, itt és így lehetne újra kezdeni….


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Powered by WordPress and NatureFox.