Lebontani a Mester házát

2009. december 11. péntek Jand Világ

! Ez a bejegyzés 2 évnél régebbi. Tartalmával nem feltétlenül értek egészében egyet, és előfordulhat, hogy további hozzászólásokra nem válaszolok.

Interjú Derrick Jensennel, forrás: http://www.counterpunch.org/engel08122006.html

Adam Engel: A címe elég nyilvánvaló, de mi a „Végjáték” (Endgame) könyv fő üzenete? Hogy az utunk végét járjuk?

Derrick Jensen: Krízisben vagyunk. Szó szerint az „Apokalipszis” közepén. A domináns kultúra nem fog megváltozni. Amiről írok a „Végjáték” két kötetében, az az, hogy ha tényleg hiszed, hogy a kultúrának változnia kellene, mit jelent ez a stratégiádra és taktikáidra nézve? Legnagyobbrészt mind azt mondjuk, nem tudjuk, mert nem is beszélünk ezekről. Az ok, ami miatt nem beszélünk, hogy mindannyiunkat annyira leköt annak színlelése, hogy varázslatos módon minden rendben lesz, ha csak méltányos kereskedelemből származó termékeket veszünk, meg ilyesmik.

Engel: Azt gondolod, hogy el tudod érni a „nagyközönséget”, vagy – elnézést a kifejezésért – a „megtérítetteknek prédikálsz”?

Jensen: Az én közönségem nagyrészt olyan emberekből áll, akik már felismerték, hogy mennyire rossz ez a kultúra, és én arra akarom hajtani őket, hogy még radikálisabbak legyenek. Tényleg nem számít nekem, hogy bal- vagy jobboldaliak. Igen gyakran megkérdezik tőlem, hogy anarchista vagyok-e. Ha be akarnak címkézni, hát legyen. Ami számomra a legfontosabb, hogy egy olyan világban éljek, amit nem ölnek meg. Olyan címkét tehetsz erre, amit akarsz. Őszintén, azt, amit ez a kultúra tesz a világgal, meg kell állítani. Megállítani a kultúrát a Föld elpusztításában nyilván rengeteg alakot ölthet. Mindent, a rendszeren belül munkálkodástól erőszak elleni segélyvonalaknál nő menedékhelyeken, az infrastruktúra kiiktatásáig, ami pusztít minket.

Engel: Mi van a „fősodorral” – mint Al Gore és a „mentsük meg a környezetet a rendszer helyrepofozásával” propagandájával?

Jensen: Csináltam ezt a kis könyvet [fordítás: http://kepregeny.jand.info/] Stephanie McMillan-nel közösen az 50 dologról, amit tehetsz, hogy tagadásban maradhass, miközben elpusztul a világ, és ez főként Al Gore körutazásain alapszik, amin mutogatta a filmjét. Az nagyszerű, hogy növeli a tudatosságot, de a filmrendező Timothy S Bennett szerint is, aki a „Micsoda Út! Élet a Birodalom Végnapjaiban” (What a Way to Go: Life at the End of Empire) című filmet készítette, ha minden egyes amerikai megtenne mindent Al Gore listájáról, az is csak az USA széndioxid-kibocsájtásának 22%-os csökkenését jelentené. A tudományos megegyezés jelenleg az, hogy a további katasztrófák elkerülése érdekében a csökkenésnek legalább 75%-osnak kellene lennie.

Engel: Mindenki számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy rossz dolgok történnek, még akkor is ha „nem hisz” a globális felmelegedés tényeiben. A puszta józan ész is azt diktálja, hogy ki fogunk futni az olajból – és a civilizáció összeomlik – és ha kinézel az ablakon, látod, hogy az évszakok nem úgy működnek, mint 20 éve. Akkor miért gyorsítsuk fel? Szerintem a legtöbb ember valami ilyesmit gondolna: oké, ha így is, úgy is meg fog történni, akkor én inkább addig is hátradőlök, élvezem a Budweisereim. Miért döntenénk le most?

Jensen: Mivel szisztematikusan forgácsolja szét a bolygó ökológiai infrastruktúráját, és minél hamarabb dől be, annál több marad az utána jövő embereknek és nem-embereknek. Pusztán önös érdekből is, ha valaki „ledöntötte” volna 200 évvel ezelőtt, Keleten [Amerikában] az emberek továbbra is ehetnének szabadon tartott csirkéket – ha 50 évvel ezelőtt történt volna, Nyugaton még ehetnének lazacot. Lesznek emberek a Brit Kolumbia folyópartjain, akik 40 év múlva ezt fogják mondani: „Halálra éhezem, csak mert nem döntöttétek le a gátakat, amelyek elektromosságot termeltek, hogy foszfátokból alumínium sörös dobozokat csináljanak”, és ez megbocsáthatatlan. Ezért kell sietünk vele. Egy morálisabb szemszögből nézve természetesen azért kell megtennünk, mert a hatalmon lévőknek nincs joga kiirtani az emberiséget.

Van más is. Az emberek megkérdezik „mit értek az alatt”, hogy „ledönteni a civilizációt”? Amit én valójában értek, az az, hogy megfosztani a gazdagokat a képességtől, hogy lopjanak a szegényektől és megfosztani a hatalmasokat a lehetőségtől, hogy elpusztíthassák a világot. Ezt értem alatta valójában.

Engel: Miért áll oly kevés ember ellen, az 1930-as vagy 1960-as évekhez képest?

Jensen: Ha úgy tapasztalod, hogy a vized a csapból jön, és az ételed a boltból, akkor halálodig fogod védelmezni a rendszert, ami ezt megadja, mert az életed függ tőle; ha úgy tapasztalod, hogy a vized egy folyóból jön, és az ételed a tájtól, akkor halálodig fogod védelmezni a folyót és a tájat, mert az életed függ tőlük. Tehát a probléma egy része az, hogy annyira függővé váltunk a rendszertől, ami megöl és kizsákmányol minket, és szinte lehetetlenné vált elképzelni az életet ezen kívül, és nagyon nehéz fizikailag kívül élnünk. Az egyik legokosabb dolog, amit a nácik tettel, Sigmund Bauman „Modernitás és holokauszt” (In Modernity and the Holocaust) című könyve szerint, az, hogy a zsidók racionális legjobb érdekévé tették, hogy ne álljanak ellen: „akarsz azonosítót, vagy ellenállsz, és valószínűleg megölnek? Akarsz gettóban élni, vagy ellenállsz, és valószínűleg megölnek? Be akarsz szállni a marhavagonba, vagy ellenállsz, és valószínűleg megölnek? Akarsz zuhanyozni menni, vagy ellenállsz, és valószínűleg megölnek?” Az út minden egyes lépése a saját „racionális önérdekükben” állt. Ugyanezt látjuk ma is. Az emberek azért szenvedik el a rengeteg megalázást, mert ha ellenállsz, ott a terror színháza, ami majd csendben, behódolóan visszaküld a sorodba. A helyedre rak, ahova „tartozol”.

Engel: A németek a civilizáció csúcsán álltak, ahogy az izraeliták is a civilizáció csúcsán álltak, a művészeteket, tudományt, irodalmat, stb. tekintve. Nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy a nácizmus és cionizmus egy helyről és egy időben indult, ugyanazok kultúrából. Ők civilizáltak, tudod, de ez az, amit a civilizáció tesz. Milton Mayer az „Azt hitték, szabadok” (They Thought They Were Free) című könyve végén a németek és zsidók közti rengeteg hasonlóságról ír. Még a nácizmus előtt is, a németek Európa többi részén egy „kitaszított” népnek számítottak. Nem rakták őket gettóba, mint a zsidókat, de Weimar se volt épp egy piknik. Az első világháborút lezáró békekötések, Wilson elnök ellenére is leginkább egy francia-brit kísérlet volt a németek megalázására.

Jensen: Nos, részben erről is van szó. Ha egy trauma ér PTSD-t – poszt-traumás stressz zavart kaphatsz. Judith Herman kitalált még egy definíciót, ami akkor történik, ha megerőszakolnak, megvernek, vagy más módon szenvedsz nem csak egyszer, hanem éveken át fogságban, vagy fogságban nevelnek fel, mint a börtönökben, vagy családi erőszak áldozatai, vagy a mai palesztinok, vagy a zsidók egykor Európában. Az ilyen tapasztalatok okozzák azt, amit ő „komplex poszt-traumás stressz zavar”-nak nevezett, amiben világot egy rémisztő helynek látod, mert oly ijesztő volt oly sokáig. Ha az életed rendben folyik, és egyszer megvernek egy adott utcán, akkor el fogod kerülni azt az utcát a rossz emlékek miatt, de nem érinti a teljes lényedet. De ha minden utca veszélyes, ha minden körülmény traumatikus, akkor nagyon félelmetesen látod a világot. A legegyszerűbb mód nem félni az, ha irányítani akarod a környezeted, és a legegyszerűbb mód irányítani a környezeted, ha megölöd. De azt is elhiheted, hogy kétirányú kapcsolatok nem lehetségesek, nem létezhetnek, hogy minden kapcsolat a hatalmon alapul.

Engel: Sokat beszélsz a kizsákmányoló kapcsolatokról. A „Végjáték”-ban összehasonlítod az üzletembereket és politikusokat, akik ténylegesen felügyelet alatt tartják a földet, és annak használati módjait, a visszaélőkkel egy abúzív kapcsolatban.

Jensen: Mi egy abúzív kapcsolatban élünk az országot irányító emberekkel, és tagadásban élünk. A probléma egy része az az elképzelés, hogy az embereknek egy válaszuk van, és jelenleg a tudomány az út a világ megismerésére, és a kapitalizmus az út a gazdasági rendszer szerkezetére, és az ipar az út az életmódra. Úgy értem, beszélj azokról, akik nem-ipari módon élnek, és az emberek csak néznek rád, mintha őrült lennél, de az igazság az, hogy én Tolowa földön élek, Kaliforniában, és a Tolowák 12500 éve éltek itt. A helyettesítő kultúra, a „mi” kultúránk, csak 150 éve van itt, és tönkreteszi a helyet. Szóval beszéljünk róla, mit is jelent a „sikeres” életmód.

Egy könyv, ami hatással volt rám: Lucy Bancroft „Dühös és hatalmaskodó férfiak elméjében” (Inside the Minds of Angry and Controlling Men). Az apám erőszakos volt, írtam róla. Vannak dolgok, amiket máig nem értek. Például az elképzelés, hogy a visszaélők „elvesztik az uralmat” maguk felett. Nos, az ilyen emberek bedühödnek, és megverik a főnöküket? Nem. Tehát ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen elvesztik az uralmat. Meg kell kérdeznünk tehát, hogy mit nyernek az „uralom elvesztésével”? Ugyanezt mondhatnánk el a cégvezetőkről. Amikor tevékenységükkel közösségeket pusztítanak el, szennyeznek, öntenek-e dioxint a saját fürdőkádjukba? Nem. Az erőszak kifelé folyik. Természetesen mérgezik saját gyermekeiket is, mert nem lehet uralni a föld választóvonalait. De nem a „rák-negyedben” élnek. Ami annyira feldühít, az az, hogy újra és újra bedőlünk ezeknek a dolgoknak, pont úgy, mint egy erőszakban tartott család. Folyton halljuk: „ó, nem fog még egyszer megtörténni, baleset volt.” Amikor egy üzemet építesz, ami nagy mennyiségben termel mérgező vegyszereket, mekkora meglepetés, hogy néha kiszivárog?

Engel: Úgy van – vagy egy atomerőmű.

Jensen: Igen, egy atomerőmű. Mekkora meglepetés, amikor úgy működik, mint ahogy az ember sejtené? A lényegi dolog felismerni, hogy a visszaélő mindent a saját előnyére fordít, amivel az abúzív kapcsolatban tud tartani. Nem lehetséges vitatkozni vele, és nyerni; az egyetlen mód a túlélésre a kapcsolat felbontása. Egy ember kell a kapcsolat felbontásához, de ez gyakran nagyon nehéz. Az átlag kihasznált nőnek hétszer kell elhagynia a partnerét mire sikerül tényleg megszabadulnia tőle – mert a férfi levadássza. Gyakran a nő helyzete az, hogy pénzügyileg függővé vált, és ugyanebbe a problémába ütközik – hogyan szabaduljon meg a kizsákmányoló szituációból? Nagy léptékben ez még nehezebb, mert hova futhatsz e kizsákmányoló kultúra elől, ami beteríti az egész bolygót? Nincs hova. Ezért kell valamikor elkezdenünk visszaharcolni.

Engel: Sok időt töltesz a pacifista mítoszok lerombolásával, hogy valahogy megegyezésre juthatunk a politikusokkal és cégvezetőkkel, akik tönkreteszik a helyet.

Jensen: Egy ok, amiért megírtam a könyvet, hogy amikor olyan beszédet tartottam, amiben előkerült az erőszak témája (jobban mondva az ellen-erőszaké, harcolni a rendszerrel, ami kizsákmányol minket), a közönség reakciója nagyon kiszámítható volt. Ha a közönség béke- és társadalmi igazságosság aktivistákból és fősodorbeli környezetvédőkből állt, és nem aktivistákból állt, akkor egy csomószor elborzadtak, és felvették, amit én „Gandhi-pajzsnak” neveztem el, hogy megvédjék magukat a gonosz gondolatoktól, azáltal, hogy azt ismételgetik „Martin Luther King, Gandhi, Dalai Láma”. Na most, ha egy másfajta közönségem van, ha fundamentalista természetvédők, akkor ugyanezt teszik, aztán a végén odajönnek hozzám, és a fülembe súgják: „kösz, hogy felvetetted ezt a dolgot”. Ha börtönbeli rabokhoz, Indiánokhoz, színesbőrűekhez, szegényekhez, családon belüli erőszak túlélőihez, családi gazdálkodókhoz beszélek bármiről, aminek köze van a visszaharcoláshoz, a válaszként úgy néznek rám: „mondj valami olyat, amit még nem tudunk”. Gyorsan rájöttem, hogy a különbség az, hogy ha a saját testeden is megtapasztaltad már az erőszakot, akkor az többé nem absztrakt, spirituális vagy teoretikus kérdés, és nem fújod fel nagyobbra, mint amilyen valójában, egyszerűen csak az élet része, amivel kezdened kell valamit. Ez nem azt jelenti, hogy te is erőszakos leszel, de kezeled, mint szimplán az élet részét! Nem úgy, hogy „Úristen, ez nagybetűs Erőszak”. Gyorsan rájöttem, hogy a pacifizmus is egy szekta, és a kereszténységhez hasonlóan, egy olyan szekta, amely nem tűri meg az eretnekséget. Szóval nagyon érdekes, hogy a dogmatikus pacifisták nem akarnak rá se gondolni, és nem engednek bárki mást beszélni róla. Cenzúráznak mindent az erőszakkal kapcsolatban, és lezárják a megtárgyalás vagy vita lehetőségét is.

Engel: Ez is egyfajta erőszak.

Jensen: Igen, az. Ez a könyv eredetileg egy pamflet lett volna, amiben ezt gúnyoltam volna ki, amit a pacifisták állandóan hajtogatnak, mert oly sok része tényleg teljesen értelmetlen. Erre egy példa Audre Lorde [fekete, feminista aktivista, költő] sora: „Nem lehet lebontani a Mester házát a Mester eszközeivel”.

A helyzet az, hogy ő egyáltalán nem a pacifizmusról beszélt, és a másik érdekes dolog az, hogy eszerint Audre Lorde sose dolgozott építkezésen, mert akkor tudná, hogy nem számít, kinek az eszközeit használod. Bárki eszközeit használhatod a mester háza lebontására. Valójában, nem is létezik a mester háza, csak egy ház van, amiről úgy teszünk, hogy a mesteré, és a mesternek nincsenek eszközei. Úgy teszünk, hogy az erőszak a mester egy eszköze. Az igazság az, hogy az erőszak csak szimplán létezik. A hatalmon lévők megpróbálják bemesélni nekünk, hogy övék a föld, övék a víz, övék minden, és megpróbálják bemesélni, hogy övék az erőszak joga. Nem hiszem, hogy az anya-grizzly egyetértene.

Egy másik érv, amit cáfolnék: az emberek azt mondják „Istenem, Derrick, te a visszaharcolásról beszélsz, de ez azt mutatja, hogy nincs benned szeretet, mert ha szeretnél, nem tudnál harcolni.” És ismét, nem hiszem, hogy az anya-grizzly egyetértene. Vidéken nőttem fel, és életem során megtámadtak anya lovak, tehenek, tyúkok, libák, egerek, pókok, kolibrik, akik azt hitték, fenyegetem a csemetéjüket. Szóval ne gyere ezzel a szarral, hogy a szeretet pacifizmust jelent, mert ha szeretsz, készen állsz visszaharcolni, hogy megvédd a szeretteidet. Nos, ez így nem teljesen igaz. Ha szeretsz, akkor készen állsz megtenni, ami helyénvaló, és ez néha a visszaharcolás, néha más.

A következő dolog, amit a pacifizmussal kapcsolatban cáfolni akarok, hogy az erőszak nem old meg semmit se. Lófaszt. Ha az erőszak nem ér el semmit se, ez azt jelentené, hogy az afrikaiak jókedvükben ugráltak fel a rabszolga-hajókra? Azt jelenti, hogy az amerikai Indiánok szimplán átadták földjüket? Azt jelenti, hogy a nőknek szerte a világon nem kell félniük a férfiak erőszakjától? Ez abszurd. És ezen túl, ha ez az egész kultúra az erőszakon alapul, és az erőszak semmit se ér el, akkor gondolom a civilizáció nem is létezik, ugye?

Engel: Amint a könyvben is leírod, ez mind helyzetfüggő. Hogy az erőszak helyénvaló-e vagy nem, a körülményektől függ.

Jensen: A pacifizmus sok esetben dogmatikus pacifizmus. Einstein nem volt dogmatikus pacifista. Vagy a Dalai Láma se az, én nagyon szeretem, amit ő mondott erről, és idézem a Végjátékban: „az erőszak egy nagyon erős tabletta, nagyon erős mellékhatásokkal.” Tessék, ez minden, amit tudnod kéne róla. A pacifisták természetesen nagyon-nagyon gyengén reagáltak a könyvemre. Azon gondolkoztam, hogy ki kéne adnom egy könyvet „Végjáték  Pacifistáknak” címmel. Ez a könyv 1000 üres lapból állnak, amiben egy oldalon a közepén lenne egy mondat: „Néha helyénvaló visszaharcolni.” Mert csak ennyi, amit a pacifisták az egészből látnak, mellőzik az ezer oldalnyi elemzést, és csak ezt szúrják ki. Ami pontosan az, ami akkor történik, ha egy erős érzelmi reflex hatása alá kerülsz – egy PTSD szituációban nem látsz semmi mást. Nekem gondjaim vannak a vízisíeléssel, mert felidézik gyermekkori megerőszakolásaim emlékét. Így amikor középiskolában voltam, ha egy barátom két óra beszélgetés alatt egyszer kimondta a „vízisí” szót, az minden mást kitörölt. Hasonlóan, a pacifisták nagyon félnek az érzelmektől, és főként a dühtől, és leginkább a saját dühüktől. Így ismét, ha meghallják a visszaharcolás lehetőségét, annyira megijednek, hogy nem számít nekik az összes többi elemzés.

A pacifisták szerint én erőszakot hirdetek, de valójában nem. Én arra hívom fel az embereket, hogy gondolkodjanak maguknak. Nézzenek szembe a helyzettel, figyeljenek oda. Mi történik? Az óceánok halainak 90%-a eltűnt. Sokunknak vannak civilizációs betegségeik. A civilizáció megöl minket, olyan munkákra kényszerít, amiket nem szeretünk, és megöli a bolygót, és népirtást rendez minden más ellen, akivel találkozik, és ez az, amiről a könyvem végsősoron szól: mit kezdesz mindezzel? Mit akarsz kezdeni vele, és mik az adottságaid? Ahogy a végén kimondom, ezért írtam ilyen hosszan, és fejeztem ki nyugtalanságomat, és mentem egy irányba majd másikba. Amit próbálok, az az, hogy egy példát mutassak a folyamatra, amin az emberek végigmenve megtalálhatják a saját válaszaikat. Amit valójában akarok az az, hogy az emberek maguknak gondolkodjanak és érezzenek, és hallgassanak oda a saját környező tájukra, és megkérdezzék a tájtól, „mit kell tennünk?” Lépj kapcsolatba a tájjal, ahol élsz. Kérdezd meg, mire van szüksége tőled? Mert az igazság az, hogy a táj, a föld mindennek az alapja. Kínos, hogy ezt egyáltalán ki kell mondani, de – és ez valami, ami szerintem igazán fontos – az egyetlen mérce, amivel az utánunk jövő emberek megítélnek majd minket, az a táj egészsége, mivel az, ami eltartja őket. Leszarják majd, hogy pacifisták voltunk-e, hogy támogattuk-e Izraelt, vagy nem, hogy zöld pártra, vagy demokratákra vagy republikánusokra szavaztunk-e, vagy senkire se. Ami számukra fontos lesz, az az, hogy meg tudják-e inni a vizet, tudnak-e jól lélegezni, és a táj eltartja-e őket. Az egyik fontos kérdés tehát, megkérdezni, mivel szolgálhatod a tájat.

civilizációinterjúJensen


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Powered by WordPress and NatureFox.