A civilizáció nem fenntartható

2010. január 17. vasárnap Jand Világ

[Tavaly tavasszal elkezdtem egy cikksorozatot, amiben Derrick Jensen Végjáték című könyvének premisszáihoz fűzök magyarázatot, sok egyéb helyről is merítve. Három részig jutottam, de ma megnéztük az Avatart, és ezen felbátorodva úgy gondoltam, ideje előszednem és folytatnom. Így az első három régi cikkemet újra bemásolom ide, és lehet, hogy később kicsit módosítom is még őket.]

Első premissza: A civilizáció nem fenntartható, és sose lehet az. Ez különösen igaz az ipari civilizációra.

Azért nevezi könyve logikájának gerincét képező állításait premisszáknak (előfeltevés), mert ezekből kiindulva következtet, és bár sok rengeteg példát ad maguknak a premisszáknak az illusztrálására is, de az azokról való döntést az olvasóra bízza. Jensen szavaival:

Elterjedt gyakorlat, hogy az írók elrejtik előfeltevéseiket, abban a reményben, hogy az olvasókat megragadja az elbeszélés, és leköti a nyelvi értelmezés, amíg végül az íróéhoz nagyjából hasonló végkövetkeztetésekhez jutnak el, sose tudatosítva, hogy gyakran a kimondatlan indulópontok sokkal fontosabbak a végeredményhez, mint az érvek maguk. Például látsz egy fejet a televízióban, aki megkérdi: „Hogyan tudjuk a legjobban növelni az USA gazdaságát?” Első premissza: Mi azt akarjuk, hogy növekedjen az USA gazdasága. Második premissza: Mi azt akarjuk, hogy létezzen az USA gazdasága. Harmadik premissza: Kiket is takar pontosan az a „mi”?

Én nem fogom elcsúsztatni melletted a premisszákat. A lehető legtisztábban próbálom megfogalmazni őket, hogy ezáltal elfogadhasd vagy elvethesd. Ennek részben az az oka, hogy a civilizációval kapcsolatos kérdések, amivel foglalkozom, a legfontosabb kérdések, amivel akár egy társadalomként, akár egyénként valaha is szembe kell néznünk. Nem akarok csalni. Nem akarlak se téged, se magam tisztességtelenül meggyőzni (sőt, egyáltalán nem akarok senkit meggyőzni bármire), hanem ehelyett egy jobb megértést keresek, hogy mit lehet tenni (és mit nem), és hogyan (vagy miért nem). E cél érdekében megpróbálom a lehető legjobb áttekinthetőséget – és őszinteséget – elérni, amire csak képes vagyok.

Térjünk a lényegre. Mit nevezzünk civilizációnak? Egy olyan kultúrát, amely elfoglalta a bolygót, már majdnem teljesen kiszorítva minden más emberi életmódot. Voltak más korábbi civilizációk is, amik valamennyiben hasonlóan szerveződtek a miénkhez, és belebuktak. Mi lehet ez a hasonlóság, és mi különbözteti meg a más életmódoktól?

Erre Jensen ad egy lehetséges rövid és lényegretörő definíciót, aminek következményei az egész társadalmi struktúrát meghatározzák: a civilizációt egy olyan életmód, amely a városok növekedésén alapul/azzal jár együtt. A város definíció szerint legyen egy olyan emberi ökoszisztéma, amely jelentősen túllépi a helyi környezetének eltartó-képességét, és így erőforrások importálására van szüksége. Ez a fajta kultúra, amely a folyamatos egyre erősebb centralizációra és erőforrás-kihasználásra épít, előbb-utóbb olyan korlátokba ütközik, ahol az eddigi út nem folytatható, és ekkor az összes folyamatos növelésre kialakított rendszer bedől.

Jelenlegi civilizációnk az erőforrás-kiaknázásban (azaz a Föld egyre széleskörűbb és mélyebb feltúrásában) minden eddigit megelőz. Így alakulhatott ki az ipar, a hatalmas anyagmennyiségek feldolgozásának eszköze. Azonban az ipar meglehetősen rozoga alapokon áll. Még mindig erősen élhet sokak fejében egy techno-utópista elképzelés, ami szerint egyre több energia fog az emberiség rendelkezésére állni, fokozatosan átváltva „zöld” erőforrásokra környezeti problémáink is megoldódnak, és egy folyamatosan fejlődő, magas technológiával élő globális társadalmat hozunk létre. Azonban jelenlegi iparunk még mindig nagyon erősen fosszilis-energia alapú, és az ezek kitermelésének csökkenése már megkezdődött, és a 2008. júniusi globális olajcsúcs fölé talán valószínűleg sose jutunk. (De ha mégis, az meg a légkörre nézve lenne rossz hír…) Az elektronikai eszközökhöz és napelemekhez szükséges sok ritkafém, mint például a platina, irídium és a tantál szintén kifogyóban vannak: előbányászásuk egyre nehézkesebb, és a hulladékból való visszanyerésük is nagyon energiaigényes.

Ha most azonnal nekikezdene az emberiség, hogy napelem- és szélerőmű-parkok és egyéb megújuló (vagy hatalmas tartalékokkal rendelkező, mint a földhő) forrású energia-termelést építsen ki a jelenlegi fosszilis energiával működő rendszerünkre alapozva, minden egyéb ebből a szempontból (is) pazarlást (pl. autók hatalmas tömegének működtetése) visszafogva, talán már akkor is kevesek lennének a jelenlegi tartalékaink és eszközeink, hogy egy 100%-os cserét tudjunk csinálni, visszatérve a jelenlegi energiafogyasztási szintre. De ez természetesen képtelenség, mint az is, hogy a jelenlegivel megegyező számú, alternatív hajtóüzemű autót le tudjunk gyártani.

A gazdasági válságról hallunk minden nap. Sokkal kevesebbet emlegetik az ökológiai válságot, ami még az előbbinél is nagyobb méretű: átszámolva, hogy mennyi „ökológiai tőkével” rendelkezik a Föld, aminek a hozamából élünk, ennek veszteségei messze túltesznek a pénzpiac bukásain. Amíg a társadalmunk vezetői különféle pénznemekben kifejezett értékek mozgásait figyelik, az ipari civilizáció vakon menetel a pusztulása felé. A megoldás nem lehet a „munkahelyek” teremtése, és a „gazdaság” élénkítése, ha az emberiség életben maradása összeegyeztethetetlen egy olyan életmóddal, amiben ezeknek a fogalmaknak egyáltalán van jelentésük. (A legtöbb „munka”, amit ma az emberek végeznek nem szükséges a létfenntartáshoz, sőt merő pusztítás. Csak egy kóros rendszer tulajdonsága az, hogy olyan cselekedetet jutalmaz, ami az egész halálához vezet.)

Ha beköszöntenek a még nagyobb energiahiányok, veszélyes időszak elé nézünk. Ha valahol túl sok ember él túl kevés erőforrásra, könnyen fanatizálhatóak egy egyszerű „megoldás” végrehajtására. Adok egy tanácsot: ha nagyvárosban élsz, és egy hétig kimarad a villany-, gáz-, üzemanyag- vagy élelmiszer-ellátás (persze valószínűleg ezek közül több következik be egyszerre), akkor – ha addig nem tetted volna meg – menekülj, ahogy csak tudsz! Ilyen helyzetben bárminemű rend fenntartása reménytelen.

Vidéken, csoportosan összefogva sokkal jobb esélyünk van magunk, társaink és a földünk megvédésére. Természetesen minél előbb szerveződött a csoport, és minél felkészültebb, annál jobb.

Kicsit messzebbre kanyarodtam, mint így elsőre terveztem. Mit tehetünk most? Talán a legfontosabb kiindulópont: elkezdeni komolyan megkérdőjelezni jelenlegi társadalmi rendszerünk fogalmait, és végleg elvetni azt a képzetet, hogy tervezhetjük úgy az életünk, mint ahogy a jelenlegi kultúránk elénk vetíti. Nagyon komoly változásokra számíthatunk, és hogy mit hozunk ki ezekből a saját környezetünk számára, az rajtunk is múlik.

Még egy Jensen idézettel zárok. A kilátásokat tekintve, bárminemű „környezetvédelemben” is gondolkoztunk eddig, valószínűleg nem árt átalakítani a fogalmainkat.

Miért öli a civilizáció a bolygót, tizenkettedjére. Auschwitz. Treblinka. Bergen-Belsen. Ezért. Nem, nem azért, mert a civilizáció egy munkatábort majd haláltábort csinál az egész világból, bár ez is igaz. Nem, nem azért mert a civilizáció végpontja a futószalagos tömeggyilkosság, bár ez is igaz. Hanem az auschwitzi orvosok miatt.

Megmagyarázom. Emlékszel arra, amikor arról beszéltem, hogy a környezetvédelem egy totális kudarc, és adtam néhány okot a hatástalanságunkra? Akkor kihagytam a szerintem legfontosabb okot, ami összefüggésben van az említett orvosokkal.

Robert Jay Lifton a rettentően fontos A Náci Orvosok című könyvében bemutatta, hogyan volt lehetséges, hogy olyan emberek, akik letették a hippokratészi esküt, olyan börtönökben dolgozzanak, ahol a foglyokat halálra dolgoztatták, vagy sorozatban leölték. Azt találta, hogy az orvosok közül sok őszintén törődött a pácienseivel, és megtettek minden hatalmukban lévő dolgot – ami szánalmasan keveset jelentett – hogy segítsenek pácienseik életén. Ha egy fogoly megbetegedett, megnyalhatott egy aszpirint. Esetleg ágyba fektették a beteget egy-két napra (de nem túl hosszú ideig, hogy nehogy „kiválasszák” őket a halálra). Ha egy páciensnek fertőző betegsége volt, akkor esetleg megölték, hogy megakadályozzák a kór terjedését. Ezek mindegyikének volt értelme Auschwitz korlátain belül. Még egyszer, tehát az orvosok mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy segítsék a foglyokat, a legfontosabb dolgot kivéve: Sose kérdőjelezték meg Auschwitz létezését magát. Sose kérdőjelezték meg a foglyok halálra dolgoztatását. Sose kérdőjelezték meg a halálra éheztetésüket. Nem kérdőjelezték meg a bebörtönzésüket. A megkínzásukat. Sose kérdőjelezték meg a kultúrát, amely elvezetett ezekhez a borzalmakhoz. Sose kérdőjelezték meg a logikát, ami kikerülhetetlenül elvezetett az elektromos kerítésekhez, a gázkamrákhoz, a golyókhoz az agyban.

Mi, környezetvédők ugyanezt tesszük. Olyan keményen dolgozunk, ahogy csak tudunk, hogy megvédjük a helyeket, amiket szeretünk, a legjobb tudásunk szerint használva a rendszer eszközeit. Mégis nem tesszük meg a leges-legfontosabbat: Nem kérdőjelezzük meg ezt a halál-kultúrát. Nem kérdőjelezzük meg a gazdasági és társadalmi rendszert, amely a világot halálra dolgoztatja, halálra éhezteti, bebörtönzi és megkínozza. Sose kérdőjelezzük meg a kultúrát, amely elvezet ezekhez a borzalmakhoz. Sose kérdőjelezzük meg a logikát, ami kikerülhetetlenül elvezet az erdők kivágásához, a legyilkolt óceánokhoz, talajveszteséghez, gátak közé szorított folyókhoz, megmérgezett víztározókhoz.

És egész biztosan nem cselekszünk, hogy megdöntsük.

civilizáció, Jensen, premisszák