Tartok egy kurzust dr. Tóth Jánossal, a SZTE filozófiai tanszékének docensével közösen, „Környezeti válság – fenntartható megoldások” címen. Első bevezetőnek szánt körlevelem lényegi részét bemásolom:
A Föld válságának lehetséges megoldására meglehetősen gyakran találkozom kétféle szélsőséges nézőponttal:
Az egyik, hogy megfelelő technológiai és törvényi változtatások segítségével a globális ipari civilizációnk fenntarthatóvá (azaz nem pusztítóvá) tehető. Életmódunk és szemléletünk mély átformálására nincs szükség, elég csak egy kis környezeti tudatosságot hozzácsapnunk az eddigiekhez.
A másik, hogy a Föld, így vagy úgy, majd elintézi maga. Az ember garázdálkodása az utóbbi néhány évezredben (de igazán durván csak az utóbbi néhány évszázadban) a geológiai időhöz képest csak egy villanás. Egy félresikerült evolúciós kísérlet vagyunk, és menthetetlenül belepusztulunk saját hülyeségünkbe.
A kurzus leginkább egy köztes út kereséséről fog szólni, mert én úgy látom, az elsőben alaptalan reménykednünk (ezt még sok szempontból magyarázni fogom), a másodikba pedig nem szabadna beletörődnünk. Daniel Quinn egyik előadásából idézek:
„Ha lesznek itt még emberek kétszáz év múlva, akkor ők nem úgy fognak élni, mint ahogy mi élünk. Ezt bizton megjósolhatom, mert amennyiben az emberek továbbra is úgy élnek majd, mint ahogy mi élünk, akkor kétszáz év múlva nem lesznek itt emberek.
Még valamit megjósolhatok bizonyosan. Ha lesznek itt még emberek kétszáz év múlva, akkor ők nem úgy fognak gondolkodni, mint ahogy mi gondolkodunk. Ezt ugyanilyen biztonsággal jelenthetem ki, mert amennyiben az emberek továbbra is úgy gondolkodnak majd, mint ahogy mi gondolkodunk, akkor úgy is élnek majd, mint ahogy mi élünk – és akkor kétszáz év múlva nem lesznek itt emberek.”
(A teljes szöveg magyarul itt olvasható, nem túl hosszú, ajánlom:
http://birtalan.blogspot.com/2009/04/daniel-quinn-az-uj-reneszansz.html)
Azt, hogy mi lesz az a gondolkodásmód, ami a túléléshez működik, nem tisztem megmondani, de akár csak megjósolni se. Az én célom nem is annyira tanítani, hanem vissza-tanítani. Ha láttad az Avatar című filmet, az őslakos na’vi sámán mond valami ilyesmit: az emberek nem tudnak tanulni, mert nehéz az olyan korsóba tölteni, ami már tele van.
Az órán filmeket is fogunk nézni, dokumentumfilmeket, de sok játékfilm is szóba fog kerülni. Ebből is ajánlok máris egyet: A jövő kezdete (Pay It Forward). Valamint egy kicsike feladat: gondolkodj el azon, melyek voltak azok a filmek, amelyek igazán hatottak rád, lelkesedést adtak bármilyen változáshoz vagy változtatáshoz. Az órán ezt a lelkesedést akarom majd feleleveníteni, segíteni, hogy az érzés, hogy az Élet igazán fontos és igazán szép, egyre jobban a mindennapjaitok részévé válhasson. Szerintem ez a legfontosabb „megújuló energia”, amiből egy élhető jövő táplálkozhat.
Egy olyasmi választást kínálok neked, mint Morpheus Neonak a Mátrixban. Amennyiben csak a kredit érdekel, de nem kívánsz olyan felkavarodást az életedben, ami az öröm mellett sok nehézséggel is jár, azt ajánlom, válaszd a „kék kapszulát”: add le a kurzust. Amennyiben úgy érzed, készen állsz másokkal nem csak egy helyen, de együtt lenni, és egy felderítőútra indulni, hogy mit érzel TE az életedben igazán fontosnak, keddenként 6 órától láthatjuk egymást. De ehhez nem fontos egyetértened se velem, se Daniel Quinnel, se mással, mert igazán csak az tud motiválni téged, amit te magad átérzel. Egy igazán újfajta gondolkodásmód alapja nem lehet csak egy újfajta színjáték.
Ajánlott olvasmányok (nem kötelező):
Daniel Quinn: Izmael (Ishmael), B története (Story of B) – mindkettő tézisregény, nagyon olvasmányosak
R.D. Laing: Az élmény politikája (The Politics of Experience) – egy határozottan nehezebb filozófiai-pszichológiai mű
