február, 2010
A környezeti kétségbeesettség feldolgozása
[Ez egy régebbi fordításom, amire hivatkoztam, ezért felrakom ide is. Én az első felét nagyon szeretem, a vége kicsit elvont, bár szintén fontos mondanivalót tartalmaz, csak kevés konkrét példával alátámasztva.] Joanna Macy (1995, eredeti szöveg PDF formátumban) A késő huszadik századig a történelem minden generációja azzal a hallgatólagos bizonyossággal élhetett, hogy lesznek következő generációk. Mindegyikük [...]
Mekkora bajban vagyunk, és miért nem cselekszünk?
Ez a cikk a február 2-án, a Szegedi Tudományegyetemen „Környezeti válság – fenntartható megoldások” című kurzuson tartott előadásom vázlatos leirata, de bárki másnak is érdekes lehet. Ha még nem olvastad, kezdetnek ajánlom a bevezető levelemet (link). A kurzusról és mémekről Ahhoz, hogy a felmerülő összes kérdésben a lehető legnagyobb pontossággal és hitelességgel szólhassak, sok tárgyban [...]
Kurzus – első bevezető
Tartok egy kurzust dr. Tóth Jánossal, a SZTE filozófiai tanszékének docensével közösen, „Környezeti válság – fenntartható megoldások” címen. Első bevezetőnek szánt körlevelem lényegi részét bemásolom: A Föld válságának lehetséges megoldására meglehetősen gyakran találkozom kétféle szélsőséges nézőponttal: Az egyik, hogy megfelelő technológiai és törvényi változtatások segítségével a globális ipari civilizációnk fenntarthatóvá (azaz nem pusztítóvá) tehető. Életmódunk és [...]
