Választöredékek

2010. május 16. vasárnap Jand Közösség

! Ez a bejegyzés 2 évnél régebbi. Tartalmával nem feltétlenül értek egészében egyet, és előfordulhat, hogy további hozzászólásokra nem válaszolok.

Az utóbbi hónapban több könyvet elolvastam, pszichológia és ökofilozófia előadásokon voltam, valamint tanyasi összejöveteleken és városi szervezkedéseken. Saját könyvem ötletét nem vetettem el, sőt, letisztult bennem, hogy miért, hogyan, és miről szeretnék írni. A miért is nagyon fontos kérdés, hogy minél tudatosabban üljek le dolgozni rajta.

Holnap azonban még elutazom Pestre, egy tájkímélő helyi gazdaság témájú konferenciára. Most úgy gondoltam, megosztom néhány válaszlevelem részleteit, amiket a „környezeti válság” kurzusomra kapott házidolgozatokra reagálva írtam. Magukról az esszékről még nem érdeklődtem meg senkitől se, hogy megoszthatom-e őket, pedig jónéhány nagyon megérdemelné, hogy többek is olvassák. Remélem, hogy az szerzők közül néhányan majd megosztják műveiket saját oldalaikon!

Ezek így most csak röviden kifejtett gondolattöredékek, ömlesztve, és nem foglalkoztam sokat a letisztázásukkal. Az utalások az esszék tartalmára szerintem kibogozhatóak azok ismerete nélkül is. Remélem, találtok bennük érdekes morzsákat, és szívesen várom a kéréseket, hogy mit fejtsek ki bővebben! 🙂

***

Újraéleszteni kapcsolatainkat egymással, és a tágabb fizikai és természeti világgal: ez a nagy feladat, amelyben a túráknak tényleg fontos szerepe lehet. Bár én úgy tapasztaltam magamon is, és ökopszichológiával foglalkozók cikkeit olvasva egyaránt, hogy néhány nap az igazi lelki változás, egy tartós katarzis eléréséhez még kevés. Körülbelül két hét az az idő, amikor messze a legtöbb ember megtapasztal egy igazi kizökkenést, a városi agymosás addigra annyira elgyengül, hogy hirtelen kikapcsol. Sokan, akik hosszabb kimozdulásokat szerveznek, arról számolnak be, hogy két hét után sokakból előtör egy elfojtott sírás, de ezzel együtt végre igazán, először fellélegeznek és felszabadulnak.

A résztvevő kisfilmje:

***

A fő kérdés az, hogy lehetséges-e ilyen sokrétű korlátozást bevezetni, és ellenőrizni. A véleményem szerint a jelenlegi pénzügyi rendszerben nem, hisz mit csinálnának a gazdagok a pénzükkel, ha nem költhetnék, és semmit sem adna a szegényeknek, akik eleve nem vehetik meg ezeket a dolgokat. Persze lehet próbálkozni egy elméletben fenntartható „öko-kommunizmus” kitalálásával, de nehéz látni, hogyan ne lehetne visszaélni bármilyen ilyesmi rendszerrel.

Az igazi probléma ott van, hogy túl hosszú láncon jutunk hozzá szinte mindenhez. Így könnyen felépülhetett az, hogy a világ egyik fele kizsákmányolhatja a másikat. De ezen hosszú láncokat az olajhozam meredek esése úgyis rövidebbre kell, hogy vágja. Képzelj el egy világot, amiben minden élelmiszered, ruhád, és egyéb használati tárgyad sokkal közelebbről kell, hogy származzon, mert a hatalmas energiaigényű hosszú láncolatok nem tarthatóak többé. Szinte minden, amit „fogyasztasz”, legfeljebb három-négy hosszú ismeretségi láncon jut el hozzád. Ez még mindig több, mint ha mindenki ökofalvakban, önfenntartó közösségben élne, mert ez azt jelentené, hogy mindenkit személyesen ismersz, aki előállít valamit neked, és mégis sokkal rövidebb, mint a mai láncolatok. Így nem létezhetnének munkásnyúzdák, pusztító bányászat és ipar, mert ezek következményei ott lennének szinte a szemünk előtt, nem messzire elrejtve és elhallgatva.

Az ellenőrzéshez egy hosszú láncolatú rendszerben egyfajta öko-rendőrség kellene, amely minden példából tanulva könnyen korrumpálható lenne. Egy rövid-láncú világban azonban mindenkinek jól felfogott önérdeke lenne nem tönkretennie a saját barátja barátjának barátját, és a közös tájat.

A mai társadalomban az emberi munka mindössze 5%-a tényleges fizikai léthez szükséges javak előállítása: élelmiszerek, ruházat, épületek… A maradék 95% lényegében csak a környezetünk és az emberi elmék teleszemetelését jelenti, felesleges cuccokkal, reklámokkal. És emiatt már alig van időnk egymásra, elfeledjük, hogyan nyújthatna több örömet a közös létezés, mint a még több holmi hajkurászása.

Szerintem elsősorban erre kell ráébrednünk. És közösségi kertekkel, ahonnan egészséges ételt szerezhetünk, és a közös valódi munka örömét is megtapasztalhatjuk, mély beszélgetésekkel és egymás támogatásával rájövünk, hogy tényleg mennyire őrülten cselekedtünk eddig.

Tanulnunk kell a Húsvét-szigetekiek bukásából. Ők kivágták az utolsó fáikat is, hogy szobrokat állíthassanak, miközben a hal volt a fő táplálékuk, és a halászathoz hajókra volt szükségük. A vezetők talán azt gondolták, hogy nem állíthatják le a szoborfaragtatást, mivel azzal bevallanák, hogy tévútra vitték a népüket, akik így fellázadnának ellenük. Így inkább az utolsó napig fenntartották az eddigi rendet. Számunkra azonban érdekesebb az, hogy mit gondolhattak a favágók és kőfaragók. Talán azt, hogy ha feladnák eddigi munkájukat, „miből élnének meg”? Halásznak nem állhatnak, mert nincs több üres hajó, meg egyébként se ahhoz értenek. Ha meg nem dolgoznak, nem kapnak enni. Így vágták tovább a fákat, a saját végzetükre.

Ha minél többen megértenénk, hogy az igazi kérdés az, hogy miből fogunk élni, a valós értelemben, és nem az, hogy miből fogunk „megélni”, talán kiderülne, az egymás közti együttműködés megszervezése nem csak attól függhet, hogy pénznek nevezett papírdarabokat tologatunk. Szerintem csak így van esélyünk a túlélésre, és egy boldogabb és józanabb életre.

***

Az olvasás nem létszükséglet a teljes emberi létezéshez, és nincs a génjeinkbe kódolva. Az orális kultúrákban a generációról generációra átadott tudásanyag egy sokkal élőbb szövedéket alkotott, hasznossága és valódi érdekessége alapján nagyon jól leszűrődött és lecsiszolódott. Az olvasás agyterülete „megszállással” alakul ki, az adott agyterület a természeti népeknél a nyomolvasásban, és megannyi növény és állat apró különbségeinek felismerésében segít sokat. Úgy is mondhatnánk, ők a természetet olvassák, könyvek helyett.

Bár ez számomra is inkább csak evolúciós pszichológiai érdeklődésem miatt érdekes, mert akárhogy alakul a mai társadalmunk, el nem tudom képzelni, hogy a sok évezredes törzsi népek szájhagyományaihoz akárcsak közelannyira lecsiszolódott, a természeti világ megértését segítő tudásanyag alakuljon ki. Más utat járunk, a könyvekben élő tudás útját, amely viszont szintén hatalmas erőt is rejt, de megannyi veszélyt is. Úgy gondolom jó pontosabban értenünk, hogy mit vesztettünk, az olvasással, de azt is, hogy pontosan mit nyertünk, hogy felelősségteljesen tudjuk használni „újfajta” tudásfelhalmozó képességünk.

Még egy pici adalék: a gyerekek között vannak, akiknek az írásban-olvasásban gondot jelent a b és a d betű megkülönböztetése, amint a jobb és balt is keverik. A jobb-bal megkülönböztetést a mozgás rengeteget segíti, úgy mint megannyi más agyfunkció megfelelő kialakulását is. És főként nem az edzés típusú mozgás, hanem az apró és lassú, egyensúlyérzéket és koncentrációt kívánó fajta. A jóga és a keleti küzdősportok sok ága ehhez évezredes jól lecsiszolódott módszereket adnak. Egyszer meghallgattam egy diszlexiás gyerekekkel is foglalkozó neuropszichológus előadását, aki mindenkinek ezeket javasolja, mert működnek.

Szóval sokat lehetne még tanulniuk az iskoláinknak is.

***

Köszönöm az írásodat, hogy megfogalmaztad a helyzet, a jelenlegi domináns szemlélet tényleg eléggé felfoghatatlan abszurditását. Úgy gondolom ennek a megértése, átélése, és fokozatos feldolgozása sokkal többet képes változtatni egy ember szemléletén, mint egyetlen konkrét körülhatárolt probléma megoldásán és okain gondolkodni. Valójában ezek nem is körülhatárolható problémák, mégis a legtöbb alkalommal a klímaváltozásról, energiaválságról, gazdasági válságról, különböző társadalmi problémákról leginkább olyanokat olvasok, hogy így vagy úgy megoldhatnánk őket, hogy ezek külön-külön olyan bukkanók, amelyekre az értelmesen gondolkodó és cselekvő társadalmunk megadhatja majd a válaszokat. Eleinte kétségbeejtő lehet belegondolni, hogy talán ezek a problémák egyfajta kollektív őrültségnek csak tünetei.

Számomra mégis pont ez a gondolat erőt is nyújt. Olyan katartikus felébredésre ad lehetőséget, amely nem történhetne meg, ha csak egyetlen problémával néznénk szembe. Akkor könnyedén továbbra is csak a szőnyeg alá söpörhetnénk a válságjeleket. Most is ezt teszik legtöbben, de ez már szerintem nem sokáig tartható.

Figyelmes takarékosságoddal is nagyon jó példát teremthetsz, és akár apró beszélgetésekkel is segíthetsz az ébresztésben. De számomra is elég szomorú néha, hogy édesanyámmal se tudtam megértetni igazán. Ő azt mondja, mindenki úgyis meghal egyszer, minek ilyesmin aggódni? A világ nem véletlenül olyan, amilyen, okai vannak, tehát hiába hibáztatnék bárkit, nem lehet megváltoztatni. (Én egyébként nagyon figyelek arra, hogy sose hibáztassak senkit, csak egy gondolkodásmódot.) Ő nem hisz abban, hogy a Húsvét-szigetekiek példájából, vagy a természeti népek életmódjából tanulhatnánk valamit, mivel a mai világról is annyi hazugságot írnak, miért pont az ne lenne hazugság, amit a múltról gondolnak? Az indiánok pedig biztos drogoztatják a csecsemőiket, azért nyugodtak. Ő egyébként közgazdász doktorit végzett. Persze most kiemeltem néhány ellenvetését, de sok ilyesmit kaptam tőle.

Mégse keseredem el, mert úgy vélem, az idő nekünk dolgozik. A fizikus, akire az írásod elején utaltál, Hetesi Zsolt, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja, akinek a becslései szerint öt éven belül elkezdődhet a világ olajtermelésének évi 4-5%-os zuhanása. Ez tíz éven belül már komoly áramkimaradásokat, a légiközlekedés ellehetetlenülését, és hatalmas benzinárakat okozhat. A gázzal hasonló a helyzet, ráadásul a mostani gázcsőrendszer egy visszaeső nyomáson már nem működne megfelelően, a csőrendszer visszaméretezése pedig hatalmas energia lenne ismét.

A felébredés el fog jönni, hogy ez mekkora szenvedést von maga után, azt az is erősen befolyásolja, hogy mennyi magot vetünk el addig az emberek fejében, hogy a kétségbeesést megértésbe, és utána összefogásba fordíthassuk. Nagy feladat, mindenki megtalálhatja benne a helyét.

Sok erőt és boldogságot kívánok! Mert az értelmes létezés boldoggá tesz, mégha nehéz is gyakran.

énkurzus

One Response to “Választöredékek”


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Powered by WordPress and NatureFox.