Vegyes zöldség 2
Egy elképzelés: a világon bármi becserélhető bármire, vagy ha mégse, akkor legalábbis így kellene, hogy legyen.
Ez csak egy elképzelés.
De nézd: ha elhitetjük (majdnem) mindenkivel, hogy ez működhet, hacsak közben fémkorongokat és papírfecniket adogatunk egymásnak, végül úgy tűnhet: igaz. És aki ezt kétségbe vonná, az veszélyes szentségtörő, mivel a dolog működésének a legfőbb nyitja épp a benne való hit.
Végül még a Föld élővilágát és az emberi faj létfeltételeit is egyre inkább becseréljük számokra, miközben azon rimánkodunk, hogy jaj, nehogy összedőljön a gazdaság, nehogy kiderüljön: ezeket a számokat talán mégse lehet visszacserélni bármire.
***
A világon a legtöbb emberi zűrt az okozza, ha előbb túlegyszerűsítjük, utána túlbonyolítjuk a dolgokat. A pénz egy példa.
Elvileg arra jó, hogy egyszerűbbé tegye a kereskedelmet. De egyetlen puszta alapötlet – legyenek a dolgok becserélhetőek számokra (amelynek persze valamilyen fizikai alakjuk, jelképük is van), majd a számok visszacserélhetőek dolgokra – egymagában a gyakorlathoz kevés. Így idővel a szabályrendszer egyre és egyre bonyolultabbá vált. És még olyan esetekre is kötelezővé vált, ahol valójában semmit sem egyszerűsít, sőt!
Végül nagyokosnak tekintjük, és tisztelettel övezzük azt, aki ezt a szabályrendszert átlátja, és képes jól profitálni belőle. Ha meg „dülöngél a gazdaság”, rájuk lehet kenni.
Könnyebb út bűnbakokat keresni, mert roppant ijesztő lehet a gondolat, hogy veszélyes túlegyszerűsítésekre alapul egész civilizációnk sok gondolatköre, és nagyon eltévelyedtünk így a falainkon kívüli valóságtól. Inkább gabalyítanánk csak mindig tovább a gordiuszi csomót, mert minden „normális ember” ezt teszi.
***
De jó dolgunk van, ha minden problémára ilyen gyorsan rávághatjuk a választ: nincs elég pénz, rossz helyre megy a pénz! Mindenki bólogat, és tódulnak az ötletek, hogyan lehetne jobb. Persze semmi se lesz jobb. Kicsit talán máshogy tologatjuk a dolgokat, de hogy-hogy nem, nagyrészt még mindig ugyanaz a probléma.
De jó dolgunk van, ha bátran hihetjük, hogy mindent egyetlen mércével lehet mérni! Meg lehet spórolni azt, hogy egy olyan társadalmat építgessünk, amiben értelmesen és bölcsen tudunk viszonyulni egymáshoz és a nem-emberi világhoz. Azt mondjuk: értsen mindenki a pénz nyelvén, és ez elég lesz.
***
– Te nem a valós világban élsz.
– Tudok én figyelni a szélre, a fákra, a kövekre, az emberekre, itt és most rád.
– Te csak ábrándozol! Ha ilyeneket mondasz a pénzről, akkor nem a valós világban élsz!
– Én a civilizáció furcsa idiotizmusát lélekben kívülről figyelem, ennyi az egész.
– De elfogadsz és költesz is pénzt! Nem osztogatod el mindened! Álszent vagy!
– Az előbb még az volt a baj, hogy nem istenítem a pénz fogalmát, most meg már az, hogy nem utasítom el teljesen?
***
Ezópusz régi meséjének egy változata egy erdélyi mesekönyvből:
A róka híres nyalánk-falánk, nemcsak galamb- és csirkesültre feni a fogát, hanem még az édes szőlőt is nagyon szereti. Egyszer egy kerítés mellett ballagott, és észrevette, hogy pompás, érett szőlőgerezdek csüngenek le róla.
– Ahá! – szólt – éppen jókor jöttem ide, mert nagyon éhes vagyok.
De amint a fürtökhöz akar nyúlni, látja, hogy igen magasan vannak. Ágaskodott, kapaszkodott feléjük, mert nagyon csábították a szép fürtök, de hiába. Hasztalan volt minden ágaskodás-kapaszkodás; hiába ugrott fel egészen a fürtökig, és tátogott nagyokat, mert az utolsó pillanatban mindig visszabukott. A sok hiábavaló erőlködés felmérgesítette a rókát, szidni kezdte a fürtöket, amelyek pedig őt nem bántották, és dühösen ezt mondta:
– Nekem bizony nem kell ez a savanyú szőlő! Könnyen le tudnám szedni, de még éretlen, és csak összehúzza az ember száját. Inkább hazamegyek, és valami jót falatozok otthon.
Akik azonban ezt hallották, csak kinevették, mert a nyalánk-falánk róka ezúttal jól megjárta.
– A komának savanyú a szőlő – mondották. – De ne higgyetek neki, mert őkelme nagy hazug.
***
Ha nem lenne félretett pénzem, akkor most megosztott gondolataimért talán a mesebeli rókának néznének. Ha van, akkor álszentnek. Értem én, csak leszarom.
***
Az emberek gyakran hajlamosak túlbecsülni a gondolatok és szemléletek terjedési sebességét a kultúrában. Ez két további túlkapást szül:
A nekik tetsző gondolatokat hevesen próbálják nyomatni, de így leginkább csak úgy érzik, mintha a falnak beszélnének. Talán jól is érzik! De a falat hibáztatják.
A nekik nem tetsző gondolatokat hevesen próbálják ellenezni, mintha az „őrt állásuk” nélkül azok rögtön teljesen megmérgeznék a kultúránk.
Ez sajnos jó nagy ordibáláshoz és csörömpöléshez tud vezetni.
***
Ha mindenki csak ordibál és csörömpöl körülötted, kezdj el énekelni. Talán páran lejjebb veszik a hangjukat. Meglepetésükben vagy meghatódottságukban – mindegy! Talán ennyi elég.
***
– Egy fecske nem csinál nyarat. Attól még valamikor megérkezik az első.
– Nem te vagy az első.
– Nem is mondtam ilyet.
– De még nincs nyár. Tehát nem is lesz! És a fecskéket lelövik!
– Majd jön másik.

kurvadurva. jólnyomod!
nagyon ügyes szófacsaró lettél!
Szófacsaró: kicsit pejoratív hangzású szó. (de nem bánt, ne aggódj
)
Szókratész két okból határolódott el a szofistáktól (Platón dialógusai szerint)
- Pénzért tanítottak (és így persze nem bárkinek)
- A retorikát leválasztották a filozófiáról (azaz a “meggyőzés tudományát” árulták, nem bölcsességet)
Nekem is nagyon tetszik
hihi, ezek jók:)
amúgy szép lett a blogod ezzel a képpel. (csak a menüsáv barnája nem ideillő színű. az oldal alján levő avarhoz hasonlóbb színű v vmi szürkés lehet jobban mutatna.)