Vegyes zöldség 3

2011. november 12. szombat Jand Töredék

! Ez a bejegyzés 2 évnél régebbi. Tartalmával nem feltétlenül értek egészében egyet, és előfordulhat, hogy további hozzászólásokra nem válaszolok.

A hírvivőket néha lelövik. Az ügy nem bonyolult:

Amit a valóságból tapasztalunk és a világról gondolunk, az sose „a Valóság” meg „a Világ”. Az csak az, amit a valóságból tapasztalunk és a világról gondolunk. Ilyen egyszerű.

Az is bolond persze, aki folyton csak ezen agyal. Félre kell ezt tenni, de azért nem árt, ha néha kéznél van. Ha túl messzire kallódik, akkor lelőjük a hírvivőt.

Azt mondanom se kell, hogy ez a hírvivőnek rossz. De könnyen lehet, hogy végül nekünk is.

***

Soha semmit nem láthatunk egyszerre minden oldalról.

Sok dolgot érdemes körbejárni és megszemlélni különböző oldalait.

De soha semmit nem láthatunk egyszerre minden oldalról, akármennyit járkálunk körülötte.

Felesleges állandóan járkálni körülötte.

Nem felesleges párszor körbejárni.

***

Ha valaki másokat győzköd: „Gyere ide, és nézd erről az oldalról!”, háromféle baja lehet belőle:

  1. Odakiabálják neki: „Nem megyek, te rossz helyről nézed!” És szerzett egy ellenséget.
  2. Odamennek mellé, és azt mondják neki: „Én ezt már láttam, te még itt tartasz?” És megalázva érzi magát.
  3. Odamennek mellé, és vele együtt rajonganak. És szerzett egy rögeszmét.

Bölcsebb dolog nyugodtan sétálgatni és mosolyogni az egészen. Nem zavar, ha nem hiszel nekem, de az se, ha igen.

Ha nyugodtan sétálgatsz, legfeljebb „következetlennek” vagy „logikátlannak” néznek majd. De ezt könnyű megszokni. Sokkal könnyebb, mint hinnéd.

***

Az apáca Wu Jinchang megkérdezte Huineng hatodik pátriárkától:

– Sok éven át tanulmányoztam a Mahaparinirvána szútrát, sok részét mégse értem egészen. Kérlek, világosíts fel engem!

A pátriárka így válaszolt:

– Én nem tudok olvasni. Kérlek, olvasd fel nekem a jeleket, és talán képes leszek megmagyarázni a jelentésüket.

– Ha te még a jeleket sem ismered, hogyan lennél hát képes megérteni a jelentésüket?

– Az igazságnak semmi köze a szavakhoz. Az igazság olyan, mint a fénylő Hold az égen. A szavak pedig egy ujjhoz hasonlíthatók. Az ujj képes a Hold felé mutatni. Az ujj mégse a Hold maga. Ahhoz, hogy a Holdra nézzünk, az ujjon túlra szükséges nézni, nem igaz?

***

Platón leír pár betűt az előtte fekvő papírra. Ránéz, és megszólal: aletheia (igazság). Elmereng: Igen, de mi az az „Igazság”? Elérhető vajon? Birtokolható vajon?

Azt látja, hogy a legtöbb embert nem érdekli ez a kérdés. Kitalálja, hogy ők olyanok, mintha egy barlangban lennének leláncolva, és csak a falon futó árnyakat hinnék valóságnak, mert soha életükben mást nem láttak. Igen, ez jó magyarázat lesz. A legtöbb ember nem látja, hogy az igazi valóság a gondolatokban, az ideákban, a formákban rejlik. Na, én majd leírom nekik.

***

Platónt még sok Nyugati Filozófus (általában civilizált, írástudó, felnőtt fehérbőrű férfi) követte. És náluk volt az Írás, az Igazság, a Hatalom.

Aki őslakos, írástudatlan, gyermek vagy nő, annak definíció szerint nincs igaza, és vagy be kell törni, vagy meg kell ölni. Nehogy bárki az orra elé merjen nézni, és megkérdőjelezni az Ideákat.

***

A Nyugati Filozófus találkozik egy vándor törzzsel. Békésnek és kedvesnek tűnnek, így hát megkérdezi tőlük:

– Mi a nyugalom? Mi a türelem?

A törzs vénje előlép, és elmond pár mesét. A Nyugati Filozófus csóválja a fejét.

– Nem értitek? Én azt kérdeztem: mi az a „nyugalom”? Mi az a „türelem”?

Megkínálják egy kis ennivalóval, leültetik a tűz mellé, és mondanak neki még pár mesét. A Filozófus felpattan és elviharzik, dúlva-fúlva magában:

– Ezek tudatlanok, sehogy sem értik a kérdésem! De én voltam a bolond, hogy hihettem azt, hogy ezek tudhatnak bármit az olyan dolgokról, mint a „nyugalom” vagy a „türelem”! Pahh!

***

Két ember rendszeresen hangosan vitatkozik. Egy külső fültanú gondolatai:

Már megint mindketten azt hiszik, hogy valami roppant különleges dolog – a „saját igazságuk” – van a szavaikban, amit egymáshoz vágnak. Pedig beszélhetnek bármit össze-vissza, mindig ugyanaz a minta. Megint csak azt hiszik, hogy a „saját igazságuk” egy kalapács, amivel püfölni kell a másikat.

***

– Értem én, hogy „szeresd az ellenségeidet”.

– De én értem jobban!

– Akkor dögölj meg!

– Te dögölj meg!

***

A Nyugati Filozófusnak egy folyóparton pihenő kő leginkább semmit se jelent. Jelentése ugyanis csak a saját, emberi jeleinknek van. Minden másban jelentést látni csak képzelgés, belemagyarázás. Egy kő önmagában nem tartalmaz ideát, tehát érdektelen vagy legfeljebb az emberi esztétikai élmény vagy hasznosítás a célja. Egy kő nem beszél, nem kommunikál, nem érez.

Írástalan őslakosoknak szerte a világon, egy folyóparton pihenő kő mondani tud valamit. Elsősorban azt mondja: itt vagyok. A kő „önmagát jelenti”. A világ egy darabkáját, ami épp felfedi magát (az egyik oldalát). Ha valaki figyel a kövekre, kitanulhatja a kövek életét. Egy követ megnézve érezheti, honnan jöhetett, hogyan jöhetett. Egy kő nem csak az emberrel kommunikálhat, hanem mindennel, ami körülveszi: a széllel, az esővel, napfénnyel, mohával, bogarakkal. A világ bármely kis része is folyamatosan hat arra, ami körülveszi. Így egy kőnek is meg kell adni a tiszteletet, ha használni akarjuk, mert ilyet nem szabad figyelmetlenül tenni.

***

A fogyasztói kultúra:

Nincs kapcsolatunk azzal, hogy amit vásárlunk, az honnan jött és miből lett. „A boltból jött. Pénzből lett.”

Nincs kapcsolatunk azzal, hogy amit kukába dobunk, az hová megy. A fejünkből is kidobjuk, és ennyi.

Mit nekünk anyagi és élővilág, meg ilyen idegesítő apróságok! Mi tudjuk, mi a lényeg: a forma, az idea, a funkció.

***

Ha megkérdezünk valakit, hány emberi érzékszerv létezik, valószínűleg azt mondja: öt, és fel is tudja sorolni.

Tessék, pár további: egyensúly és gyorsulás (belsőfülben), testhelyzet (receptorok az ízületekben és izmokban), nemi szervek, belső állapotok érzékelése (szomjúság, éhség, fájdalom), valamint vannak receptorok a nyelőcsőben, tüdőben, gyomor- és bél- húgyhólyagfalon, satöbbi.

Azt hiszem, egyiket se kell szükséges magyaráznom. És azt se, hogy nélkülük meglehetősen életképtelenek lennénk.

Honnan hát az ötös válasz? Valaki kitalálta, és így foglalta szavakba. Ennyi. De ha ragaszkodsz az absztrakt „igazsághoz”, talán inkább keresgélnél valami jó kis magyarázatot az ötös lista „helyességére”.

Igazából nem tökmindegy? Az érzékszerveink nem attól léteznek, mert megnevezzük őket. Nem tűnnek el, ha nem vesszük őket sorba.

***

A szavaikat leíró Nyugati Filozófusoknak valami roppant fontos lett, hogy ne találjanak ellentmondást a műveikben, így ne nézzék őket mások hülyének. Így a fő figyelmüket a saját fejükön belül is leszűkítették csak azokra a szavakban megfogható dolgokra, amiket össze lehetett nyomni egyetlen „logikai rendbe”.

Egy Nyugati Filozófus képes ilyet írni: „Gondolkodom, tehát vagyok”.

Ó, szegény Descartes! Ha véletlenül leállna a gondolkodással (ami számára csak az állandó belső szófosást jelenti, nem a cselekvő megfigyelést és figyelmes cselekvést), eltűnne!

***

A Nyugati Filozófusok makacssága szülte az ősi ideát, ami még mindig erősen tartja magát a civilizáció kultúrájában: az embernek van valamilyen pontszerű lényege. Mintha egyetlen pontban tárolódna minden tudásunk és emlékünk, és onnan indulna ki minden lényeges cselekedetünk vagy viselkedésünk. Ez ugyanannyira igaz, mint az öt érzékszerv. Egy erős leegyszerűsítés. Agyunknak és testünknek kiterjedése, térfogata van. Nem pontok vagyunk.

De még mindig leginkább erre az ideára alapul az oktatás, az igazságszolgáltatás, és hétköznapi gondolkodásmódjaink jelentős része. Sok ember annyira begyakorolja ezt az ideát, hogy észre se veszi, hogy ezek csak szavak. Mások meg fizetnek egy pszichológusnak, csak hogy végre valaki ne tekintse annyira pontszerűnek őt.

***

A pénz mint „anyag”: A pénzügyeket gyakran nevezik anyaginak, és van ebben logika. A pénz főként egy folyadékhoz hasonlítható, mivel jól felosztható: lehet belőle kicsit vagy többet adni vagy kapni. És ha nem vigyázunk, könnyen elfolyik. Meg kell keresni, számolgatni kell vele, be kell osztani.

A pénz egy személytelenné tett ígéret. Nincs meghatározva, hogy pontosan mikor, kitől és mit, de azt ígéri, hogy valamikor, valakitől valamit kaphatsz cserébe. És látjuk, hogy ez jó dolog. Egyszerű, és úgy néz ki, működik.

***

A pénz mint jel: Bár a készpénznek nevezett színes papírdarabok és fémkorongok anyagiak, de nem ez a lényegük. Pénzzé csak egy olyan társadalmi játékszabály által válnak, amelyben többek lesznek, mint csupán papírdarabok és fémkorongok. A pénzt beválthatod, és mondjuk, egy papírdarab helyett egy adag fémkorongot kapsz, mégis elmondhatod, hogy ugyanannyi pénzed van. Vagy bankkártyával is fizethetsz, és akkor nem történik más, mint egy számítógépes rendszerben átíródik néhány szám. A pénz lényegében egy információ, egy jel, amely egy bizalmi játékrendszer aktuális állapotát írja le.

A pénz egy személytelenné tett ígéret. És bizony meglehetősen bolond mérce az, hogy ezekből az ígéretekből összesen mennyi van és mennyi forog. Mekkorákat ígérgetnek emberek, és absztrakt szervezetek egymásnak, mekkora ígéreteket látunk „természeti erőforrásokban” és technológiákban és bármiben: lényegében erről szólnak gazdasági mércéink.

Teljesen természetes, hogy az emberek az ígéretesebb irányok felé mennének mindig. De ha az ígéretességnek csak egyetlen (és meglehetősen öncélú) fő mércéje van, az bizony veszélyes.

Csomó probléma gyökerének ezt gondoljuk: kevés a pénz. De mi van akkor, ha a legnagyobb közös problémáink gyökere: túl sok a pénz? Hatalmas számok keringenek a világban – hatalmas fikciók, hatalmas vágyálmok – közben a bolygónk egyre lepusztultabb, és életünk egyre kevesebb részét rendezzük nem absztrakt módokon. Lassan az orrunk elé se látunk.

***

Íme, a „gazdaságot” háromféle módon lehet „pörgetni”:

  1. Egyre gyorsabban és gyorsabban élünk fel véges erőforrásokat, egyre több dolgot tekintünk tulajdonnak – ezt nevezzük fejlődésnek. Tartós dolgokat létrehozni nem fér bele ebbe a képbe. Inkább rövidke ideig minket szolgáló termékek özönét teremtjük tartós és széleskörű károkozások árán – ezt nevezzük fejlettségnek.
  2. A bizalmi hálóink egyre nagyobb részét helyezzük át egyetlen bizalmi játékba: a pénzrendszerbe. Önfenntartó közösségeket létrehozni nem fér bele ebbe a képbe. Inkább lesse mindenki a „világpiac kívánságait”, inkább legyen mindenki kiszolgáltatott, és így távolról is rángatható.
  3. Egyre nagyobb absztrakciókat hozunk létre, azokban ígéretet látunk, és az ígéretnek számbeli értéket nyilvánítunk.

***

Egyfajta értelemben: Pénzből jóllakhatsz. Pénzből házat építhetsz.

Másfajta értelemben: Pénzből nem lakhatsz jól. A pénz nem ehető. Pénzből nem építhetsz házat. A pénz igen gyatra építőanyag.

***

A civilizáció kultúrája még mindig ugyanazt a játékot játssza: az idea mindig szent és csodálatos, ami csak anyagi vagy élő az mind tökéletlen. Annál „tisztább” valami, minél inkább csak ideákból, absztrakciókból áll.

A „civilizáció” mint absztrakció tökéletesen meglenne, csak ne lennének benne azok a fránya emberek! Hogy-hogy nem a civilizáció kultúrája menetrendszerűen háborúkat és népirtásokat, széleskörű éhezést és nyomort produkál. És a bűnbakok persze mindig ugyanazok, csak időről-időre más és más szavakba csomagolva: a „bűnös emberi természet” és a „kegyetlen földi Természet”.

És aki nem így gondolná, az idealizál.

Néha tényleg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

***

Egyszerű „gonoszság” sose teremthetne önmagában népirtásokat. Csak ha szövetségese az absztrakció: a könyörtelen szavak, az egységesítő sablonok, a bürokrácia.

Egyszerű „hülyeségből” vagy „kapzsiságból” az emberiség sose pusztíthatná el bolygója élővilágát. Csak ha absztrakttá válik a tevékenységünk. Tessék: a világot leginkább munkából pusztítjuk. És mellé megy a nyavalygás: „kevés a munka”!

Dehogy hirdetek én lustaságot! Irdatlan sok értelmes és bölcs teendő vár ránk a világban, mindenfelé! De ha sokan és sokáig várunk még arra, hogy ezeket a teendőket valaki majd „munkaként” csomagolva elénk rakja, abba bizony belepusztulhatunk. Sajnálom.

***

– Eljöhet az idő, hogy törvényt kell bontani azért, hogy jót tehessünk.

– A megbolondult Nietzsche beszél belőled! Azt gondolod, hogy jöttment filozófusként az írott rend fölé helyezkedhetsz? Nietzsche tanai ihlették Hitlert!

– Honnan veszed, hogy Nietzsche nem megakadályozni próbálta Hitlert, illetve inkább a „Hitler-jelenséget” az ilyesmi gondolataival? Ó, ne higgy a szavaknak, sose higgy!

***

Dehogy vagyok én „civilizáció-ellenes”! Mi a francot jelentene az? Hogy lenézzek mindenféle műveltséget, hogy törjek-zúzzak magam körül, vagy elmenjek egy lakatlan szigetre? Minek? A „civilizáció” csak egy szó, egy absztrakció.

Sőt, még „absztrakció-ellenes” se vagyok. A mesék is absztrakciók. Minden, amit írok, absztrakció.

A lényeg csupán ennyi: a világon a legtöbb emberi zűrt az okozza, ha előbb túlegyszerűsítjük, utána túlbonyolítjuk a dolgokat.

Hasznos az absztrakció, hasznos leegyszerűsíteni a rendkívül összetett világot. De jobb, ha nem vakít el teljesen minket.

***

– Nem hiszem, hogy az ipari civilizáció (egy absztrakt termelést végző absztrakt társadalom) fenntartható.

– Hogy mondhatsz ilyet!? De hát a Lehetőségek! Gondolj a Lehetőségekre!

– Tudom, szentségtörő vagyok. A Lehetőségek a modern kor istenei, amelyek oltárán feláldozzuk a Valóságot, a Jelent, a Jövőt.

– Akkor mi legyen, másszunk vissza a fára?

– Azt miért nem lehetne, hogy egyszerűen csak ne legyünk már ennyire bolondok és vakok? Tudom, hogy ekkor rengeteg ember „elvesztené a munkáját”, annyi idióta játékszert gyártunk most egymásnak. Tudom, hogy a mostani társadalmi működésben ez mennyi zűrrel járhat. Mégis, rengeteg illúziótól kell megszabadulnunk. És előbb-utóbb vagy megszabadulunk tőlük, vagy belepusztulunk. Zűrös is lesz, nehéz is lesz. Mindenkinek egy hatalmas tanulnivaló.

***

Az élet állandó tanulnivaló. Ne hibáztass se mást, se magad.

Még ha azon is kapod magad, hogy mást hibáztatsz, ne hibáztasd miatta magad, se mást.

Még ha azon is kapod magad, hogy hibáztatod magad, ne hibáztasd tovább magad emiatt, se mást.

Még ha más hibáztatja magát, ne hibáztasd miatta se őt, se mást, se magad.

Még ha más hibáztat, ne hibáztasd se őt, se mást, se magad.

Az élet állandó tanulnivaló. Neked is, másnak is.

Az egész emberiségnek is.

***

– De mi értelme van annak, hogy te csak mutogatsz az Útra?

– Nem csak mutogatok, én járkálok, bár néha megállok mutogatni. A szavaim: na, az csak mutogatás. De miért hiszed azt, hogy „én” a szavaim vagyok? Miért hiszed azt, hogy „te” a szavaid vagy?

***

Ne akard, hogy jósoljak. Nem vagyok jós. Csak azt tudom, hogy a félelem és az absztrakciók az emberekkel csúf dolgokat képesek végeztetni. És a kettő egymást erősítheti. Semmi nem félelmetesebb, mint hogy téged magad is akár teljes mértékben absztrakcióvá tesznek, ahelyett, hogy bárki szemében valaki lehetnél. És a civilizáció absztrakcióit a félelem szüli, az ideákkal és törvényekkel tartjuk távol magunk az ijesztővé vált hús-vér emberektől és csoportoktól és világtól.

Megtörni magadban ezt az ördögi kört: igazából nem tehetsz mást, de nem is kell. Sok ember csak egy középtávolságban lebegő ködöt figyel, és fél. Elsősorban csakis magadon segíthetsz, de bizony nem csak úgy, ha beraktározol pénzből, vagy akár aranyból, élelemből és fegyverből. Légy bátor: ne a ködöt figyeld meredten, inkább pillants többet az orrod és a lábad elé, és akkor félelem nélkül emelheted fel a fejed és messzebbre láthatsz.

De csodákra ne várj. Minek az? Aki csodákra vár, állandóan csalódik. Aki nem vár a csodára, annak minden pillanat csodálatos, úgy, ahogy van.

filozófiaíráspénz

7 hozzászólás to “Vegyes zöldség 3”

  • Szabó Zsanett szerint:

    “– Tudom, szentségtörő vagyok. A Lehetőségek a modern kor istenei, amelyek oltárán feláldozzuk a Valóságot, a Jelent, a Jövőt.” – írod. Hát, ez is attól függ, hogy milyen az a “lehetőség”. Az is egy lehetőség, amit te “kínálsz”, és az is, hogy szemellenzőt hordunk. A lényeg szerintem nem ez, hanem, hogy felébredjünk, és próbáljunk meg látni, a fűvel játszó verebet a Dugonics téren, a Kis kócsagot a belvizes területen, vagy bármilyen apróságot, és közben a maximumot hozzuk ki az adott napból, helyzetből. Szerintem ezt próbáltad leírni, persze, bővebben, mint én.

    • Jand szerint:

      Köszi 🙂 Igen, én a párbeszédben nem az igazi, adott pillanatban észrevehető lehetőségekre utaltam, hanem a nagybetűs vágyálom Lehetőségekre: hogy mindenféle (ál)zöldtechnológia meg űrutazás meg hasonlók “megmentenek minket” attól, hogy az orrunk elé kelljen nézni 😛

  • JSBach szerint:

    Nagyon tetszik és sokat mond nekem ez a “metafilozófiai” (a gondolkodásról szóló) fejtegetés.

    A dialógusaid koanokra hasonlítanak! Már csak az átvezető szövegek kellenének hozzá 🙂

  • almaleves szerint:

    Te vigyázz magadra, mert ha nem figyelsz a végén még beállsz szerzetesnek egy tibeti kolostorba 🙂
    Egyébiránt szerintem ez a világ már nem ugyanaz a világ, hanem egy másik. Ami mégis ugyanaz, de nekünk fogalmunk sincs róla.
    Érdekelne, hogy te még látod a darabjait, vagy egy restaurátor vagy, akinek a hobbija a gyűjtögetés. Az emberiség rejtett, nagyon is nyilvánvaló kincseinek ószerese, amiből létrejöhetnek a mostanihoz hasonló tárlatok.
    Na, nem pimaszkodom tovább, mert bírom ezt a helyet, ahogy téged is 🙂

  • Arpi szerint:

    Hellloooo

    Teged kezdtelek el olvasni, mert nem tudtam aludni a fogfajastol. Es lam, minden rosszban van valami jo! Nagyon tetszenek a gondolataid! Csak igy tovabb, varom a kovetkezo irasokat! Addig pedig olvasom a tobbit, most hogy vegre ujra van aram. Udv Pakisztanbol, a Hunzak foldjerol.

    Arpi

    ui: elmult a fogam fajni 🙂


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Powered by WordPress and NatureFox.