Általános

A kultúrák palettája

2010. február 13. szombat Jand Általános

Ez a cikk a február 9-én, a Szegedi Tudományegyetemen „Környezeti válság – fenntartható megoldások” című kurzuson tartott előadásom vázlatos leirata, de bárki másnak is érdekes lehet. Ezzel az órával kicsit eltévelyedtem, utána jutott csak igazán eszembe, hogy mi az a messze legfontosabb mondanivaló, amit kihagytam. Így ez még csak előkészítés. A Nagy Felejtés A középkori, [...]

More

0 kurzus

A környezeti kétségbeesettség feldolgozása

2010. február 12. péntek Jand Általános

[Ez egy régebbi fordításom, amire hivatkoztam, ezért felrakom ide is. Én az első felét nagyon szeretem, a vége kicsit elvont, bár szintén fontos mondanivalót tartalmaz, csak kevés konkrét példával alátámasztva.] Joanna Macy (1995, eredeti szöveg PDF formátumban) A késő huszadik századig a történelem minden generációja azzal a hallgatólagos bizonyossággal élhetett, hogy lesznek következő generációk. Mindegyikük [...]

More

1 emberiségJoanna Macyökopszichológia

Internalizáció

2010. január 18. hétfő Jand Általános

Egy (fejlődés)pszichológiai fogalomról szeretnék írni, amit magyarul talán „belsővé válásnak” nevezhetnénk. Kiindulási pontként Dr. Németh Erzsébet pszichológus cikkéből idézek egy részletet, amelyben az orvos-beteg kommunikáció hatékonyságának javítási lehetőségeiről ír. Egy érték vagy vélekedés internalizálása, a befolyásra való reagálás legtartósabb, legmélyebben gyökerező formája. Ebben az esetben a befolyásoló személy nagy hitelességgel, tekintéllyel rendelkezik, érzelmileg fontos a [...]

More

2 civilizációénholokausztokpszichológia

Képregényfordítás: kész!

2010. január 14. csütörtök Jand Általános

Tavaly elkezdtem lefordítani egy képregénykönyvet, és örömmel jelenthetem, hogy mától a fordítás teljes! Klikk ide: http://kepregeny.jand.info/ Ha tetszik, nyugodtan terjeszd ezt a címet!

More

0 ajánlóJensenképregény

Könyvajánló: Billy Milligan háborúi

2010. január 8. péntek Jand Általános

(Daniel Keyes: Szép Álmokat, Billy/Billy Milligan háborúi, Alexandra Kiadó, 2006/2007) Két könyv is erősen hozzájárult, hogy az utóbbi napokban ilyen önelemző, filozofikus hangulatban voltam. Ezek Daniel Keyes regényei, a Szép álmokat, Billy, és a Billy Milligan háborúi. Egy igaz történetet dolgoznak fel, egy megsokszorozódott személyiségű ember kálváriáját a bíróságokkal, pszichiáterekkel és a sajtóval. Mindenkinek ajánlom, [...]

More

1 ajánlóKeyespszichológia

« Previous Posts Next posts »

Powered by WordPress and NatureFox.